Klimóné Csongovai Hilda a szülőkből és szimpatizánsokból álló “Harc a Toldiért” civil csoport képviselője az MTI-nek elmondta, egyrészt azért választották a demonstrációnak ezt a formáját, mert nem kell hozzá rendőri engedély. Másrészt a kaposvári emberekkel az utcákon elbeszélgetve szeretnék bizonytani, hogy nem egy titokzatos politikai ellenzéket képviselnek, akik a város nyugalmának megzavarására törnek, hanem Kaposvár egyik értékét szeretnék megmenteni. Az érdeklődőknek dokumentumokat is mutattak arról, miért tartják megalapozatlannak és törvénytelennek a Toldit iskola-összevonásokkal megszüntetető közgyűlési határozatot. Demonstrációjukkal a következő időszakban állandóan jelen lesznek a városban – közölték.
A toldis szülők szószólója elmondta: országos civil mozgalmat akarnak indítani az öltözékeikre felírt vagy kitűzött “Toldi” felirattal, amelynek célja, hogy sehol ne dobjanak ki évtizedek munkájával felépített értéket a jövőben. A “toldizmussal” az ország több, hasonló forgatókönyv szerint bezárt, vagy bezárásra ítélt iskolájáért is demonstrálnak – fejtette ki Klimóné Csongovai Hilda. Már több közismert személy és szakszervezet csatlakozott az interneten is terjesztett kezdeményezéshez – tette hozzá.
Arról is beszámolt, hogy már minden lehetséges jogi utat bejártak, jelenleg az igazságügyi tárcánál vár válaszra a beadványuk, amelyben “a törvénytelenségeket és az iskola értékeit feltárva” kérték, hogy szeptembertől a régi módon működhessen tovább a Toldi iskola. Hozzátette, összefogtak az ország más területén hasonlóan járt iskolákkal is, közülük a fővárosi Janikovszky Éva Általános iskolát és Gimnáziumot pedig testvériskolává fogadták.
Az MTI korábban hírt adott arról, hogy április végén a tiltakozások ellenére Kaposvár közgyűlése úgy döntött, hogy megszünteti a helyi Toldi Lakótelepi Általános Iskolát és Gimnáziumot, az oktatást két másik intézménybe integrálva. Az iskola átszervezése ellen a szülők és diákok fórumokon, kulturális demonstrációval, éhségsztrájkkal és beadványokkal tiltakoztak. Szita Károly, a város Fideszes polgármestere többször leszögezte: nem fogják bezárni a Toldi jelenlegi épületét, s nem sérülnek a gyerekek érdekei, hiszen biztosítják a toldis diákoknak, hogy a megszokott helyen és tanárokkal fejezzék be az iskolát. Stickel Péter, a város oktatási igazgatója pedig egy MTI-hez is lejuttatott közleményében cáfolta, hogy bezárnák a Toldi iskolát. Szerinte ez az ügy nem a Toldiról, nem az iskoláról és nem is a gyerekekről szól”, a cél nem más, mint “káoszt teremteni” Kaposváron.
Garaminé Szente Éva, az intézmény nyugdíjba vonuló igazgatója az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, hogy a Toldiban az elmúlt években átlagosan háromszoros volt a túljelentkezés, mert sajátos légkörű, gyermekközpontú, művészi képzést nyújtó intézmény. A 67 százalékos továbbtanulási arányt produkáló iskolába 487 általános iskolás és 263 középiskolás járt négy megyéből.