Végképp és visszavonhatatlanul megszünteti a demokráciát – állítja a SZEMA – Liberális Párt az Áder János által körülírt új választási rendszerről. A parlamenti megmérettetés közelébe sem került új párthoz hasonlóan radikálisan elutasítja a Fidesz koncepcióját a választók által már többször is megjutalmazott Jobbik: ők a demokrácia megpuccsolásáról beszélnek, méghozzá a törpe liberális párttal azonos logika mentén. Emlékeztetnek: tavaly a választók 52 százaléknyi listás támogatottságát konvertálta a mostani választási rendszer több mint kétharmados többséggé, így az új rend az „egypártrendszer felé tett ugrást” jelentené. Kevésbé radikális bírálataiban az MSZP: a legnagyobb ellenzéki párt szerint a Fidesz terve nem felel meg az arányosság követelményének, míg az LMP ezen túl azt is fájlalja, hogy az egyéni jelöltek indulásához szükséges ajánlások száma nőne, ami szerintük „súlyosan sérti az állampolgárok adatvédelmi jogait és a nagy pártok játékává silányítja a demokratikus versenyt”.
Az új rend elemei
– a képviselők nagyjából fele (100 fő) egyéni körzetből, másik fele listáról kerülhet be a következő Parlamentbe; kompenzációs lista (ez a mostani rendben az országos lista) nem lesz
– egyfordulós lesz a szavazás, vagyis ha teljesül az érvényességi küszöb, akkor az nyer, aki a legtöbb szavazatot szerzi (a mostani rendszerben az első fordulóban az nyer, aki a leadott voksok több mint felét megszerzi; ha ilyen nincs, akkor második fordulót tartanak, amelyben a három legtöbb voksot megszerző politikus indulhat; közülük a legtöbb szavazatot szerző viszi el a mandátumot a második fordulóban)
– az ötszázalékos parlamenti küszöb megmarad, egy egyéni képviselőnek a jelenlegi 750 helyett 1500 kopogtatócédulát kell gyűjtenie, a mostaninál jóval rövidebb idő, mindössze 21 nap alatt
– országosan voksolhatnánk arra a pártra, amely a választókerületek negyedében állít egyéni jelöltet, és jelen van legalább kilenc megyében és Budapesten.
Marad a demokrácia
Rossz hírünk van az ellenzék számára. A Fidesz által közölt választási alapelvek demokratikusak. Ráadásul sokkal arányosabban fejezik ki a választók politikai akaratát, mint például a demokrácia gyakori megcsúfolásával semmiképpen nem vádolható Nagy-Britannia és Egyesült Államok választási rendszere. A briteknél például csak egyéni képviselőjelöltekre voksolhatnak a polgárok, így matematikailag előfordulhat, hogy az egyik párt minden választókerületben egy szavazattal nyeri meg a voksolást, így csak az ő delegáltjaiból áll össze a parlament, vagyis a rendszer a vesztes párt csaknem 50 százalékos támogatottságát kidobja a kukába.
Hasonló nem zárható ki a demokrácia fellegvárának mondott Egyesült Államokban sem, ahol a polgárok elektorokra voksolnak (ezek száma államonként különböző), az adott állam elektorai pedig egységesen az ott nyertes elnökjelölt mögé állnak a már formális, általuk bonyolított elnökválasztáson. Így előfordulhat, hogy nem az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapta – a népes államok „megnyerése” sok elektori szavazatot hoz, ráadásul ugyanennyit el is visz a riválistól. A jelenség nem csak elvben fordulhat elő: ifjabb Bush elnöki posztját a választási rendnek köszönheti, mert Al Gore a 2000-es választáson a rá adott voksok számában győzött.
A Fidesz újraírja a rendet
Gore vereségét beismerve nem vonta kétségbe a választási rend igazságosságát, mint ahogy bukott brit miniszterelnöktől sem emlékszünk olyan nyilatkozatra, amely úgy kezdődött: „ A választók valódi akarata más, mert…”. A „haza nem lehet ellenzékben” orbáni mondat csak itt hangozhat el, ahol a (politikai) kultúra nem tűr konszenzust, a többség pedig ódzkodik a nem rá szavazók véleményét figyelembe venni döntési helyzetben.
A magyar ellenzék kritikája annyiban indokolt, hogy a körvonalazódó választási rend kevésbé arányos a mostaninál, de ebből még nem következik, hogy antidemokratikus volna.
A Fideszt löki a rendszer
A felvázolt új rend politikai taktikájuk gyökeres megváltoztatására késztetheti az ellenzéki pártokat. A változtatások külön-külön is, egymásra rakódva pedig pláne a Fidesz rövid távú érdekeit szolgálják, így az ősszel a parlament elé kerülő sarkalatos törvény nem lóg ki az elmúlt egy év törvénygyári termékeinek sorából.
Az egyfordulós választás korai összefogásra készteti a hatalomváltásban érdekelt és egymással szóba álló pártokat (eddig a pártok önállóan indultak és a második forduló előtt szövetkeztek). A jelenlegi trendek meghosszabbításaként most az körvonalazódik, hogy a Fidesz a jogszabállyal összetereli az MSZP-t és az LMP-t. A két párt kénytelen lesz közös egyéni jelöltekben gondolkodni. Ez a Fidesz kampánystratégáinak nagy álma: csak annyit kell majd „üzenniük” a népnek, hogy a piszkos kommunisták és az amatőr zöldek fúziója nem hozhat mást, csak nemzethalált.
Még ennél is fontosabb, hogy az egyfordulós rendszer és az MSZP-LMP-duó Jobbikkal való kibékíthetetlen szembeállása jelentősen megkönnyítheti a fideszes jelöltek egyéni győzelmét. 2014-ben az egyéni körzetekben várhatóan két ellenzéki kihívója (közös, nevezzük baloldali jelöltnek, és a Jobbik politikusa) lesz a kormánypárti aspiránsnak. Ilyenkor a kormányváltásra leadott voksok megoszlanak, és relatív többséggel (például a szavazatok 35 százalékával) is elnyerhető az – ismét kormánypárti – mandátum.
Érdemes még felidézni az elmúlt hat választás egyik fontos és állandó tanulságát: e szerint az a párt, amelyik nem indít egyéni jelöltet, az adott körzetben alig számíthat listás szavazatra. Ha a választói attitűd nem változik, a jelenség összefogásuk esetén az MSZP-t és az LMP-t büntetné tovább.
Van még mozgástere a Fidesznek
A Fidesz elnöksége által elfogadott koncepcióból nem derül ki, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok milyen rendszerben és hány képviselőt választhatnak, mint ahogy az sem világos, hogy a hazai kisebbségek parlamenti képviselete miként valósul meg. Összesen 10 parlamenti mandátumról lehet szó (Áder János szerint legfeljebb 210 fős lehet a parlament, eddig 200 fős törvényhozás volt/van napirenden), és azt feltételezzük, hogy az így Parlamentbe jutó politikusok hálásak lesznek az őket oda juttató Fidesznek. Tíz képviselő pedig nem kevés, láttunk már kormánykoalíciót ötfős többséggel működni évekig (MSZP-SZDSZ, 2002-2006).
Homályban maradt még az egyéni képviselői helyek pontos száma, és ami még ennél is érdekesebb, az új egyéni választókerületek határa. Ez utóbbi manipulálásával demokráciában edződött politikusok 1812 óta foglalkoznak. Ekkor ugyanis Elbridge Gerry massachusettsi kormányzó úgy rajzolta át állama választókerületeinek határait, hogy a föderalista jelöltnek esélye se legyen a győzelemre. A nemes cél érdekében átrajzolt térkép egyik választókerülete szalamandrára emlékeztetett, így lett a politikus- és az állat nevéből összerakott „gerrymandering” az eljárás neve. Itthon is jócskán van tér e tevékenység gyakorlására: biztosan össze lehet rakni olyan választókerületeket, hogy Botka László szegedi támogatottsága ne jelenthessen képviselői helyet számára, mint ahogy a szocialisták angyalföldi bázisa is kikezdhető okos körzethatárokkal – ha a Fidesz rövid távú érdekei szerint rajzolgatunk.
A KDNP szellemi műhelye, a Brankovics István Alapítvány három éve komoly tanulmányban és matematikai modellel elemezte a hazai gerrymandering lehetőségét. Arra jutottak, hogy mindenki számára elfogadható választókerületekre nem lehet bontani Magyarországot, de az érintettek döntő többsége által elfogadható megoldások léteznek. Állítják: modelljük alkalmas arra, hogy az új elképzelések következményeit láthatóvá tegye, vagyis hamar rámutat a durva manipulációra.
Ki fogjuk próbálni.
