Nem okozott fennakadást Esztergom
közlekedésében, hogy hétfőn kétszáz helyi járat nem indult el a városban
– közölte a Vértes Volán kommunikációs munkatársa.
Esztergom egyetlen taxitársaságának vezetője az MTI megkeresésére elmondta, reggel hattól kilenc óráig egyetlen hívást sem kapott a társaság.
A Vértes Volán azért állította le a helyi közösségi közlekedést Esztergomban, mert az önkormányzat három éve 112 millió forinttal tartozik a vállalatnak.
A vállalat a szerződés felmondásától számított három
hónapban átszervezte a menetrendet, ötszáz távolsági, helyközi és
elővárosi járattal szállítják az utasokat. Az elmúlt hetekben nyolcezer
új menetrendet osztottak ki, és minden megállóban tájékoztatják az
utasokat, hogy az adott helyszínen megállnak-e a járatok, illetve hol
találják a legközelebbi megállót – mondta el Pruzsina Alice.
Németh Tamás vezérigazgató korábban közölte, hogy az alapellátást – a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal közösen kidolgozott megoldással – csaknem ötszáz távolsági, helyközi és elővárosi járattal biztosítják. Közlése szerint a helyközi menetrendi korrekcióval az idén mintegy 76 ezer kilométer teljesítménynövekedéssel számolnak.
A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a jelenlegi adósságrendezési eljárásban befogadták ugyan a Vértes Volán követelését, de megfizetése továbbra is bizonytalan. A szolgáltatás további sorsáról, újabb pályázatról szóló előterjesztés többször is szerepelt az önkormányzati testület napirendi tervei között, de a témát eddig nem tárgyalták.
Esztergomban március 17-én lemondott az LMP-s alpolgármester, majd március végén Tétényi Éva független polgármester bejelentette, hogy a Fidesz-frakció együttműködésének hiánya miatt, tartós akadályoztatásra hivatkozva, nem tart több képviselő-testületi ülést, és nyílt levélben kéri a testület feloszlatását Orbán Viktor miniszterelnöktől, Esztergom díszpolgárától.
A patthelyzet oka, hogy a polgármester – arra hivatkozva, hogy 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, a fideszes Meggyes Tamás vezette önkormányzattól – adósságrendezési eljárást kért a város ellen. A Fidesz az első képviselő-testületi ülésen közölte, hogy fél évig nem jelöl alpolgármestert, majd törvénytelennek ítélte az adósságrendezési eljárás megindítását.
