Belföld

LMP: másodrangú lesz, aki nem egyházi iskolába jár

Az oktatásfinanszírozás tarthatatlansága miatt egyre több település kényszerül átadni iskoláját egyházi fenntartásba, aminek következtében az LMP szerint a világi oktatást választók másodrangú állampolgárokká válnak.

A szülők félnek, mint Kecelen, vagy hiába tiltakoznak, mint Zsombón – írja az LMP csütörtöki közleményében.
Az LMP szerint meg kell változtatni az oktatásfinanszírozás rendszerét, hogy a települések ne kényszerüljenek az iskoláik egyházi fenntartásba adására a kiegészítő normatíva érdekében.

A világi oktatást választók másodrangú állampolgárokká válhatnak azáltal, hogy kevesebb normatív támogatást kapnak utánuk az iskolafenntartók – szól az Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke által jegyzett közlemény.

A képviselő közleményében arra is kitért: alkotmányellenes helyzet áll elő, ha egy település az egyetlen iskoláját adja át egy egyháznak, hiszen nem érvényesül a világnézetileg semleges oktatás. Hozzátette: országszerte számos konfliktus adódott abból, hogy egyes településvezetők a szülők megosztottsága ellenére is átadják az iskolát.

Az LMP által májusban kezdeményezett Nemzeti Iskolamentő Alap rövid távon megoldást nyújtott volna a problémára, hosszú távon azonban az egész oktatásfinanszírozás rendszerét meg kell változtatni, véget vetve az önkormányzati iskolák, a világi oktatást választó szülők, diákok, pedagógusok diszkriminációjának – olvasható a kommünikében.

Osztálykán Ágnes bírálta, hogy az állam eddig nem tudta, „de most már talán nem is akarja biztosítani a világnézeti semlegességet és lelkiismeretei szabadságot”. Álláspontja szerint, ha finanszírozási okokból adják át a helyhatóságok a iskoláikat, akkor súlyosan sérül az önkormányzati autonómia, és nem érvényesül a helyi közösségek akarata.

Az LMP szerint további probléma, hogy „az egyházi iskolákra alapesetben nem vonatkozik az úgynevezett 66-os paragrafus, amely a hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőségét biztosítja.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik