Belföld

Nőtt a foglalkoztatottság

Csökkent a munkanélküliség és nőtt a foglalkoztatottság Magyarországon a KSH legújabb adatai szerint.

Tovább csökkent, 0,4 százalékponttal
11 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon
március-májusban, és nőtt a foglalkoztatottak száma – közölte a Központi
Statisztikai Hivatal szerdán.

Az idei első negyedévben még 11,6, február-áprilisban pedig 11,4 százalék volt az állástalanok aránya. A
munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 17 ezer fővel (3,6
százalékkal) 466 ezer főre csökkent március-májusban, míg az előző
időszakban (február-áprilisban) még több mint 481 ezer állástalant
tartott nyilván a KSH.

A
munkanélküliek 50,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett
állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,5 hónap, 1 hónappal
hosszabb az egy évvel korábbinál.

A 15-74 éves foglalkoztatottak
létszáma 3 millió 786 ezer fő volt, 29 ezerrel (0,8 százalékkal) több,
mint az előző év azonos időszakában. Idén február-áprilishoz képest 27
ezerrel nőtt az állásban lévők száma.

Tavasszal a 15-64 évesek
körében a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak, illetve
munkanélküliek) száma közel ugyanannyi – 4 millió 219 ezer fő – volt,
mint egy évvel korábban. A 62,3 százalékos aktivitási mutató lényegében
megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, s mind a férfiakat, mind a
nőket az előző év azonos időszakában mért, azonos aktivitási arány
(68,2, illetve 56,6 százalék) jellemezte.

A 15-64 éves
foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 754 ezer fő volt, 27 ezer
fővel több az egy évvel ezelőttinél. Az erre a korcsoportra számított
55,4 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakit 0,4
százalékponttal haladta meg. A 15-64 éves férfi népességből 2 millió 18
ezren voltak foglalkoztatottak, ami 60,5 százalékos foglalkoztatási
rátának felelt meg.

A nőket a 15-64 éves korosztályban 1 millió
736 ezer fős, 50,5 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. A férfi
foglalkoztatottak száma 27 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit,
ami 0,5 százalékpontos javulást jelentett a foglalkoztatási rátájukban.

A férfiak munkanélküliségi rátájának értéke az elmúlt egy év
alatt 0,7 százalékponttal 11,2 százalékra csökkent, a nőket lényegében
változatlan, 10,7 százalékos munkanélküliségi ráta jellemezte a 2011.
március-májusi időszakban.

A munkanélküliek 15,2 százaléka a
munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból
került ki, az erre a korcsoportra számított 25 százalékos
munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal volt alacsonyabb, mint 2010
azonos időszakában. A 25-54 évesek, vagyis az úgynevezett legjobb
munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája az egy évvel korábbihoz
képest 0,6 százalékponttal, 10,2 százalékra csökkent.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik