A
tömegközlekedési vállalat közlése szerint az átnevezés összhangban van
azzal a törekvésükkel, hogy az adott csomópontban lévő összes megálló
könnyen azonosítható nevet kapjon. Példaként említik, hogy korábban a
felszínen lévő villamosmegállók Üllői út, míg az ott közlekedő buszok és
a metró megállója a Ferenc körút nevet viselték. A környéken
nagyszabású ingatlanfejlesztést végző beruházó megkereste a BKV-t és a
fővárosi önkormányzatot a névváltoztatási javaslatával, végül a
Corvin-negyedre esett a választás a Corvin köz, a filmszínház, a
bevásárlóközpont és a sétány közelsége miatt – derül ki a közleményből.
Megjegyzik, hogy a költségeket az ingatlanfejlesztő állja.
Huszonnégy
megálló nevét a Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése kapcsán változtatja
meg a BKV, ennek végrehajtását már megkezdték. Ezek között szerepel a
II. kerületi Moszkva tér átnevezése Széll Kálmán térre, a VIII. kerületi
Köztársaság tér nevének II. János Pál pápa térre változtatása, a III.
kerületi Nagybátonyi utca megváltoztatása Hidegkuti Nándor utcára.
Két
megálló nevét azért kellett megváltoztatni, mert a ferihegyi repülőtér
hivatalosan Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett, a Stadion
metrómegálló és a kapcsolódó felszíni megállók neve pedig a
főpolgármesteri hivatal kezelői nyilatkozatának rendelkezése alapján
Puskás Ferenc Stadionra változott.
A BKV tájékoztatása szerint
további hét változtatás vált szükségessé építkezések,
megállóáthelyezések és közintézmények nevének megváltoztatása miatt. Így
például a korábbi Roosevelt tér megálló Széchenyi István térre
módosult, a Násznagy utca József Attila térre, az APEH Adóhivatalra, a
Szentmihályi út Zsivora parkra.
A közlemény kitér arra is, hogy a
közterület-átnevezésekhez kapcsolódó összes menetrendi táblát és az
elektronikus adatállományt kicserélték, a metró területén lévő
tájékoztatási eszközök cseréje pedig folyamatban van.
További
névváltoztatási feladatok szerepeltek a május 1-jétől érvényes
paraméterkönyvben; a bevezetési céldátum július 1. A társaság ezek
között említi az Árpád híd megállónév Szentlélek térre változtatását, az
Üllői út/Ferenc körutat Corvin negyedre, a Baross utca/József körutat
Harminckettesek terére, a Fehérvári út/Október huszonharmadika utcát
Újbuda-központra, illetve a Budafoki utat Szerémi sorra.
A
közlekedési cég arról is beszámol, hogy az első tapasztalatok szerint az
utasoknak nem okoz gondot az új megállóhelynevek használata, ilyen
jellegű panaszokat nem kaptak. Hozzáteszik: az ellenőröktől is csak
néhány esetben kértek felvilágosítást, elsősorban a Széll Kálmán téren.
