Szilágyi László az épület előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az állam a nyakába vette a hulladékgazdálkodást, és ezért hozták a hulladékot Illés Zoltán környezetügyi államtitkárnak. Szerinte rossz minőségű jogszabály született, de még annak sem látják a garanciáját, hogy az működni fog. Példaként említette, hogy a termékdíjtörvény kapcsán tervezett körülbelül ötvenmilliárd forintos bevételből 24,5 milliárd forint mindenképpen az államkasszába kerül. Véleménye szerint ha nem folyik be a teljes tervezett összeg, akkor nem biztos, hogy elég pénz jut majd a hulladékgazdálkodásra és előfordulhat, hogy nem sikerül teljesíteni az uniós kvótát, amit büntetések követhetnek.
Az ellenzéki képviselő hozzátette, a nemzetközi közbeszerzéseknél a külföldi cégek elvihetik a szelektíven gyűjtött hulladékot, így magyar munkahelyek szűnhetnek meg.
A jogszabályt egy egyéni képviselői indítvány nyomán „gyorsan verték át” a parlamenten, anélkül hogy egyeztettek volna róla – tette hozzá.
Fotó: Földi Imre / MTI
Kitért arra is, hogy a törvény sértheti az uniós szabályozást, például az elektromos és elektronikus hulladékokról szóló direktívát. Ha a ratifikáció során elmarasztalják Magyarországot, akkor előfordulhat, hogy az új rendszerben még, a régiben pedig már nem működhet a hulladékhasznosítás rendszere – adott hangot félelmeinek. Kérdésre válaszolva szinte biztosra vette, hogy a gyártók a termékdíjat „továbbra is” ráterhelik a vásárlókra. Az LMP-sek mintegy fél óráig vártak, hogy Illés Zoltán megjelenjen, majd – mivel az államtitkár nem ment addig a helyszínre – végül összegyűjtötték és elszállították az általuk odavitt hulladékot.
Ősszel jön a hulladékgazdálkodási törvény
A kormánypártok átalakítanák a hulladékgazdálkodás rendszerét, a hétfőn elfogadott termékdíjtörvény „csak az első lépés”, ősszel benyújtják a parlamentnek a hulladékgazdálkodási törvényt is – közölte a Fidesz-KDNP környezetvédelmi kabinetjének vezetője. Nagy Andor elmondta, terveik között szerepel a régi betétdíjas rendszer visszaállítása ott, ahol az lehetséges.
Az Országgyűlésben hétfőn elfogadott, a környezetvédelmi termékdíjról szóló jogszabállyal kapcsolatban a KDNP-s képviselő azt mondta: a korábbi rendszerben a termékdíjfizetésre kötelezett gyártók, kereskedők nem voltak érdekeltek abban, hogy eljussanak az újrahasznosítás maximumáig, és csak a minimum szint teljesítésére törekedtek, „kipipálva” ezzel az előírt kötelezettséget. Szerinte azzal, hogy egy állami szerv veszi át a termékdíjköteles anyagok begyűjtését, ez megváltozik.
