A büntetőeljárási törvény módosításához érkezett javaslatok közül csak a fideszes Cser-Palkovics András indítványait fogadta el a parlament. A változtatás értelmében a terhelt és a védő érintkezése az őrizet első 24 órájában az ügyész rendeletére tiltható meg, az ügy egyedi körülményei alapján. Ez idő alatt – ha a gyanúsított és ügyvédje találkozását az ügyész megtiltotta – a védő a terhelt kihallgatásán sem lehet jelen.
A rendelkezést mindhárom ellenzéki párt kifogásolta, sőt, az MSZP, a Jobbik és az LMP mellett a kereszténydemokrata Rubovszky György is azt kezdeményezte, hogy a gyanúsítottak és ügyvédjük érintkezését ne korlátozzák, a parlamenti többség azonban a fideszes javaslatot támogatta. Nemmel szavazott arra ugyanakkor 14 kormánypárti képviselő is, köztük Németh Zsolt külügyi államtitkár.
A módosításokkal nem változott az a rendelkezés, amelynek alapján kiemelt jelentőségű ügyekben az őrizet legfeljebb 120 óráig tarthat az eddigi 72 helyett. Ennek elhagyását tehát hiába kezdeményezte a szocialista Bárándy Gergely, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás és az LMP-s Dorosz Dávid és Schiffer András mellett Rubovszky György is.
Kibővítették ugyanakkor a képviselők a kiemelt ügyek körét. A hivatali visszaélés és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények mellett így ebbe a körbe tartoznak majd az el nem évülő bűncselekmények, a háborús bűntettek, az emberiség elleni bűncselekmények, az emberölés és az emberrablás súlyosabban minősülő esetei, valamint a terrorcselekmények és a bűnszervezetben részvétel is.
A törvényjavaslat végső formájáról jövő hétfőn szavaz a parlament, azon már csak zárószavazás előtti indítvánnyal változtathatnak a képviselők.