Belföld

Mostantól a BKK tömi be a fővárosi kátyúkat

Kivált a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-ből a közútfenntartási és üzemeltetési ágazat,amely az újonnan megalakuló BKK Közút Zrt.-hez kerül.

Az ehhez szükséges végső tulajdonosi döntéseket szerdán, zárt ülésen hozta meg a Fővárosi Közgyűlés. Az új társaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakmai, és év végéig tulajdonosi irányítása alatt működik.

A BKK Közút Zrt. vezérigazgatói posztját Almássy Kornél tölti be, később azonban pályázatot is kiírnak erre. A hulladékkezelés és a köztisztasági feladatok az anyacégnél, vagyis a közterület-fenntartónál maradtak.

A szétválással kapcsolatos előkészítő munka már tavaly októberben megkezdődött, március végén pedig a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a közútfenntartási ágazat kiválásához szükséges könyvvizsgálót; továbbá döntött a létrejövő társaság cégformájáról.

A szerdai ülésen elfogadták a vagyonmérleg-tervezeteket, a szétválási okiratot és a cégalapító okiratot is.

A BKK Közút Zrt. október 1-jével alakulhat meg; feladatai között szerepelnek egyebek mellett a burkolatfenntartási és -javítási munkálatok, a főbb fővárosi útfelújítások, a hidak és aluljárók üzemeltetése és forgalomtechnikai üzemeltető feladatok ellátása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik