Belföld

Olvasatlanul ledarálta Gyurcsány levelét Mesterházy

Az MSZP elnöke a belügyminisztert kéri: hozza nyilvánosságra az őszödi beszéddel kapcsolatos információkat.

Újságírók előtt, olvasatlanul semmisítette meg pénteken Mesterházy Attila azt a borítékot, amelyet Gyurcsány Ferenctől kapott, és amelyben a volt kormányfő állítása szerint azoknak a neve szerepel, akik feltételezése alapján kiszivárogtatták az őszödi beszédet.

A pártelnök pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ha Gyurcsány Ferenc nem érzi megdönthetetlennek, és ezért nem hozza nyilvánosságra információit, nem vállalja ennek felelősségét, akkor tőle sem várható, hogy ezt a volt miniszterelnök helyett megtegye. Ezért Mesterházy Attila újságírók előtt felbontotta, majd olvasatlanul egy iratmegsemmisítőbe tette és ledarálta a korábbi kormányfőtől kapott borítékot.

Az MSZP elnöke egyben arra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy tegyen nyilvánossá minden, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos, rendelkezésre álló információt. Gyurcsány Ferenc a kijelentésre reagálva úgy nyilatkozott: “bölcs dolognak tartja és támogatja” Mesterházy Attila kezdeményezését az őszödi beszéddel kapcsolatos titkosszolgálati információk nyilvánosságra hozásáról.

A Belügyminisztérium közleményben reagált a történtekre. Azt írják, a tárca nem hajlandó részt venni egyetlen párt belső harcában sem. „A Belügyminisztériumot a kormány és a törvények irányítják, a 2010-es választásokkal véget ért az a korszak, amikor a titkosszolgálatokat politikai célokra lehetett felhasználni. A szocialisták kíméljék meg az országot a múlt vitáitól” – áll a közleményben.

A Blikk szerint korábbi vizsgálatok és különböző szervek megállapításai alapján következtetett Gyurcsány az őszödi beszéd kiszivárogtatóinak személyére. Bár a volt miniszterelnök azt állítja: egy korábbi frakcióülésen felajánlotta, hogy megmondja, kikre gyanakszik, a lapnak nyilatkozó Iváncsik Imre szocialista képviselő szerint ennek éppen az ellenkezője igaz. A Blikk úgy tudja, hogy Gyurcsánynak nem voltak 100 százalékos bizonyítékok a kezében a kiszivárogtatóról, ezért nem vállalta a nyilvánosságra hozatalt, de miután a napokban éppen őt vádolták meg párttársai ezzel, szükségesnek látta, hogy lépjen az ügyben.

Gyurcsány Ferenc CNN-nek adott interjúja az őszödi beszéd kiszivárogtatása után:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik