Belföld

Csaknem 20 ezer bohócforradalmár szavazott a kormány ellen

A bohócsikpás, jelmezes rendvédelmisek a korkedvezményes nyugdíjakért tüntettek.

Az úgynevezett “bohócforradalmat” a korkedvezményes nyugdíjak tervezett megszüntetése ellen hívták össze. Délután négy szakszervezeti szövetség is utcára vonult. Budapesten kívül az ország tizennyolc nagyvárosában tüntettek.

VISSZAVENNÉK A KÉTHARMADOT

Az Index beszámolója szerint a megmozduláson szavazófülkéket is felállítottak. A megjelentek itt vonhatják vissza a Fideszre adott voksaikat. A szavazócédulán a következő szöveg volt olvasható: “A Fidesz-KDNP pártszövetségnek a kétharmados többségre adott bizalmat visszamenőleges hatállyal MEGVONOM!!!” A lapon két rubrika közül lehetett beikszelni egyet. Az egyiken “Igen” szerepel, a másikon pedig a “De”.

Az origo.hu tudósítása:

TÖBB EZREN TÜNTETTEK

A felvonulás Hősök teréről indult. Az fn.hu beszámolója szerint az Alkotmány utcában több ezren demonstráltak. A szervezők közölték a résztvevőkkel, hogy provokátorok is lehetnek a tömegben, és mindenkit arra kértek: őrizze meg a nyugalmát, a demonstráció maradjon békés. A lap tudósítója vörös csillaggal díszített pólós és árpádsávos zászlót cipelő tüntetőket is látott.

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke és a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke azt mondták: az országban elrendelt “fokozott közúti ellenőrzés keretében” a rendőrök az M3-as autópályán Budapest határában visszafordítottak több olyan autóbuszt, amely a megmozdulásra szállította volna a rendvédelmi szervek tagjait.

KIFÜTYÜLTÉK A KORMÁNYT

A tüntetésen felolvasták azoknak a névsorát, akik azalkotmánymódosítás szavazásán részt vettek. Az fn.hu tudósítója szerint Orbán Viktor kapta a legnagyobb “fújolást”, Semjén Zsoltot szintén “kifütyülték”, és szinte az összes fideszes, KDNP-s név hasonló reakciót váltott ki a tömegben.

Szijjártó Péter, a magyar kormányfő szóvivője szerint a nemzeti ügyek kormánya az emberek pártján áll, s nem tartja szép dolognak, ha egyes szakszervezetek és szakszervezeti vezetők számára politikai ambíciójuk kiélése és politikai pecsenyéjük sütögetése sokkal fontosabb, mint az emberek érdekképviselete.

Zenés montázs a bohócforradalomról:

IRÁNY A SÁNDOR-PALOTA

Csaknem félórás késéssel, jóval 20 óra után indult meg a tüntetők menete a Kossuth téren és a Lánchídon át a budai várhoz. Az Index tudósítója szerint a demonstráció érthetetlen okokból, illetve Kónya Péter főszervező szereplési vágya miatt húzódott el. Az fn.hu beszámolója szerint a tüntetők abban bíztak, hogy vagy Schmitt Pál köztársasági elnök, vagy a “bohócügyi államtitkár” szóba áll velük. A hangulat paprikás volt, de az egyetlen incidenst egy részeg okozta, aki a színpadi szónokokat gyalázta – amíg barátai fel nem nyalábolták és el nem vitték a helyszínről.

MENTŐT KELLETT HÍVNI

Feltehetően a fáklyák okozta nagy füst miatt rosszul lett egy, a tüntetést az út mellől szemlélő férfi a Halászbástya alatt – írta az Index. A testes férfit az útra fektették, a tüntetők mentőt hívtak.

CSAKNEM 20 EZREN SZAVAZTAK A KORMÁNY ELLEN

A tömeg eleje este fél 10 körül ért a Sándor-palotához. Schmitt Pál nem mutatkozott. A tüntetők kihirdették a bohócforradalom szavazásának végeredményét – eszerint összesen 19.561-en vonták vissza a Fideszre leadott szavazatukat. Az Index.hu szerint a demonsráció két főszervezője az eredményhirdetést követően bejelentette: “a bohócforradalomnak ezennel vége”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik