Belföld

Nem vétkes Pokorni az etikai bizottság szerint

A Fidesz oktatáspolitikusa a vizsgálat után mindössze annyit mondott, van elég munkája az oktatás területén, ezért nem foglalkozik az őt meghurcoló eljárásokkal.

Nem állapított meg etikai vétséget Pokorni Zoltán alelnökkel szemben a Fidesz etikai bizottsága Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár kezdeményezése nyomán – tudta meg az MTI a testület keddi ülése után.

A vezető kormánypárt budapesti, Szentkirályi utcai székházából a mintegy másfél órás tanácskozás után távozó Pokorni Zoltán újságíróknak annyit mondott, van elég munkája az oktatás területén, ezért nem foglalkozik az őt “meghurcoló eljárásokkal”.

Hoffmann Rózsa távozóban arra a kérdésre, hogy hogyan értékeli a testület döntését, azt válaszolta: “eddig sem nyilatkoztam erről, és tartom magamat ehhez ezután is”. Mint mondta: azért kezdeményezte az etikai bizottság tárgyalását, hogy a nyilvánosság kizárásával öntsenek tiszta vizet a pohárba. Arra, hogy ez sikerült-e, úgy reagált, minden tisztázó beszélgetés ezt a célt szolgálja, “úgyhogy ez azért sikerült”. Megjegyezte, ha szükséges, nyilván lesz még tisztázó beszélgetés, “hiszen kultúremberek tárgyalnak egymással”.

Az MTI úgy tudja, a Fidesz etikai bizottsága külön-külön hallgatta meg a két érintettet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik