„Gének+életmód = egészség vagy betegség. Génjeinket örököljük, életmódunkat választhatjuk” – Oláh Edit, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezetőjének szavai olvashatók a huszonöt próbababa egyikén, melyek június 6-tól egy héten át állnak a budapesti Andrássy úton. Az Avon kampánya az emlőrákra és a rendszeres szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet. A látványos akcióhoz huszonöt közéleti személyiség és szakember csatlakozott, akik mind egy-egy mondattal üzennek az utca emberének.
Így vizsgálják Fotó: Vajda János, MTI
Sebastian Bako, az Avon ügyvezető igazgatója szavaival: „Az emlőrák egy súlyos társadalmi probléma, és nem csak a nőket érinti, hanem mindannyiunkat.” Mint elmondta, egyik fő céljuk, hogy ennek fontosságára felhívják a figyelmet.
Fontos, hogy idejében felfedezzük
A budapesti Szent János Kórház Emlőszűrő Központjának osztályvezető főorvosa szerint a lakosság húsz százalékát sajnos egyáltalán nem lehet megszólítani, ez a kampány remélhetőleg ebben is segít. Demeter Jolán lapunknak elmondta: „Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb rosszindulatú daganata, de ma már jól szervezett, rendszeres, behívásos szűréssel korai stádiumában felismerhető, így nagyon hatékonyan gyógyítható is.”
Magyarországon évente több mint hatezer új emlőrákos megbetegedést regisztrálnak, és ezek száma sajnos évről évre növekszik. A főorvos asszony kiemelte: „A megelőzés nagy része az, ami az életmódunkon, a rossz szokásainkon múlik, de sajnos ez sem mindig elegendő. Fontos viszont, hogy a daganatot minél korábban vegyük észre, mert a korai emlőrák 95 százalékban gyógyítható.” Ahhoz, hogy idejében felfedezzük, nélkülözhetetlen a rendszeresen végzett mammográfiás szűrővizsgálat. Ezeken azonban a behívott nők több mint fele sajnos nem jelenik meg, pedig a rendszeres szűrés akár életet menthet.
Önvizsgálattal is sokat tehetünk
Mivel harminc és negyvenöt éves kor között csak panasz esetén végeznek ultrahangos vizsgálatot vagy mammográfiát, így mindenképp érdemes időt szánni a rendszeres önvizsgálatra. Hogy minél koraibb állapotában észrevegyük az elváltozást, a későbbi rendszeres mammográfiás szűrővizsgálatok között is szükséges gyakran elvégezni a tapintásos önvizsgálatot. Ennek módszerét megmutatják a szűrést végző nővérek, orvosok, de egészségnapokon is elsajátítható, később pedig otthonunkban is elvégezhető. Tapintható csomó, vagy egyéb, eddig nem tapasztalt elváltozás esetén egyértelműen orvoshoz kell fordulni.
mammográfia
Hazánkban 2001-ben vezették be a negyvenöt és hatvanöt év közötti asszonyok kétévenkénti, meghívásos mammográfiás szűrővizsgálatát. Az érintett asszonyok a lakcímükhöz tartozó szűrőközponttól levélben kapnak értesítést, melyben a vizsgálat leírása és a felajánlott időpont szerepel.
A szűrés csupán néhány percet vesz igénybe és teljesen fájdalommentes. Hatvanöt éves kor fölött már nincs behívás, de ez nem jelenti azt, hogy ekkor már nem fordulhat elő az emlőrák. Nem ritkán nyolcvan éves kor fölött is kialakulhat olyan daganat, melyet el kell távolítani, így tehát panasz esetén minden korosztálynak érdemes orvoshoz fordulnia
