Belföld

Brutális leépítés a közmédiában

Az érintetteknek várhatóan június utolsó hetében mondják meg, hogy a továbbiakban nem számítanak rájuk.

A Magyar Televízióból 285, a Magyar Rádióból 162, a Duna Televízióból 124, a Magyar Távirati Irodától pedig 28 dolgozót akar elbocsátani június utolsó hetében a Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap – értesült a Népszabadság. A lap információi szerint ez még csak ez első kör, ősszel további négyszáz fő leépítését tervezik. Így a közmédiumoknál jelenleg dolgozó több mint háromezer emberből minden harmadik elvesztheti állását.

A leépítés, racionalizálás szükségszerű, mert a kormányváltás után elfogadott új törvény a korábbinál ésszerűbb szervezeti struktúrát hozott létre. A négy közmédium összes dolgozója – leszámítva a műsormegrendelő funkciót betöltő, ötven fő alatti MTV, Duna TV, Magyar Rádió Zrt.-t, valamint a központi hírcentrumként működő és ezért nagy létszámban megmaradt Magyar Távirati Irodát – a médiaszolgáltatást-támogató alaphoz került – írja a lap.

Az alap vezetésének célja az alkotói, műsorgyártási, adminisztratív feladatokban meglévő párhuzamosságok felszámolása, a költségek csökkentése. Az alap idén elméletileg 63 milliárd forinttal gazdálkodhatna, de a tavasszal bejelentett kormányzati megszigorítások miatt ötmilliárddal csökkentették a költségvetését. A közmédiumok előző években felhalmozott tartozásai megközelítik a 15 milliárd forintot, a több mint háromezer dolgozó éves bérköltsége pedig közel húszmilliárd forint.

A most elbocsátásra váró hatszáz ember közül kétszáztól korkedvezményes nyugdíjazással vesznek búcsút, nagyjából hasonló azok száma, akik a vezetés szerint jó ideje nem végeztek érdemi munkát. Közben hozzálátnak a mikrofon-, illetve képernyőengedélyek felülvizsgálatához is, az összes engedélyt bevonják és egy új bizottság szűri meg azokat, akik a jövőben megszólalhatnak, képernyőre kerülhetnek. Akik nem, azokat várhatóan a második körben bocsátják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik