Belföld

Tudományos tény: félünk az adóhatóságtól

A NAV-nál jobban csak a romáktól és a Magyar Gárdától tartanak a magyarok.

Tudományosan alátámasztott tény, hogy a magyar tart az adóhatóságtól – írta pénteki számában a Népszabadság az ELTE Társadalomtudományi Karának reprezentatív kutatására hivatkozva annak apropóján, hogy péntek a határideje a 2010-es évi személyijövedelemadó-bevallások benyújtásának.

A társadalmi konfliktusok és azok hátterének vizsgálatát célzó kutatás szerint a magyar lakosság a romáktól tart a legjobban, második helyen a Magyar Gárda szerepel, melyet az adóhatóság követ.

Az adóhatósággal kapcsolatos eredményekről Tausz Katalin, az elemzés egyik készítője, az ELTE Szociális Munka és Szociálpolitikai tanszékének vezetője azt nyilatkozta a lapnak: a nem, a kor, az iskolai végzettség, a lakóhely mérete, illetve az egy fogyasztóra eső jövedelem közül leginkább a kor és a jövedelem befolyásolja az adóhatósággal szembeni félelmet. A magasabb jövedelműek és a fiatalok tartanak jobban a hivataltól, de az eltérések nem túl nagyok.

A lap szerint a kutatásból az is kiderült, hogy aki tart az adóhatóságtól, az ugyanezt érzi a többi között a bírósággal, a rendőrséggel, a kormánnyal, vagy éppen az önkormányzattal szemben is. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy az emberek egy részében él egyfajta általános szorongás, amelynek mértéke nem függ attól, hogy mire vetíti azt ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik