Csaba László szerint a korábbi időszakot az jellemezte, hogy a belső fogyasztás nagyobb volt, mint amit a termelés megengedett, de megindult egy szerkezetátalakítás, ami olyan, mint egy lakásfelújítás, az elején költségekkel jár, ezt érezzük most. A Magyar Televízió reggeli műsorában a közgazdász azt mondta: nem kérdéses, hogy tíz év teszetoszaság után valamit tenni kell, de mintha átestünk volna a ló másik oldalára, nagyon hamar akarnánk behozni az eddigi késlekedést.
Nyilvánvaló, hogy embereket semmittevésért nem lehet fizetni, ugyanakkor a nyugdíj egy szerzett jogosítvány, ami a társadalmi szerződés része – tette hozzá.
Az akadémikus a 2,4 százalékos gazdasági növekedést nagy vívmánynak tartja, noha az a világ gazdasági növekedésének mindössze a fele. Egy sokkal jobban növekvő gazdaságra és belső fogyasztásra lenne szükség – érvelt a CEU professzora. Az, hogy nő az export, dicséretes, de ha nem bővül a piac, mire teremtenek munkahelyeket? – tette fel a kérdést Csaba László, aki a közmunkaprogrammal szemben szkeptikus, a magánszféra munkahelyteremtési képességeit illetően azonban nem.
Úgy vélte: a feketegazdaság megszüntetése évtizedes feladat. Szerinte az nem megy, hogy a kormány az első évében meghirdeti a „reszkessetek egerek programot”. Eredmény csak lassabban érhető el – tette hozzá a közgazdász.
