LMP
Belföld

LMP: hatalmi arrogancia fogja megbuktatni a Fideszt 2014-ben

A rendvédelmi dolgozók nyugdíjait és a rokkantnyugdíjakat érintő tervezett változásokat Schiffer András "blöffnek" nevezte.

Az LMP vezérszónoka szerint a nyugdíjügyben is megnyilvánuló kormányzati “hatalmi arrogancia buktatta meg a Fideszt 2002-ben és ez fogja megbuktatni 2014-ben is” – mondta Vágó Gábor a javaslat keddi parlamenti vitájában. Az LMP egyébként határozati javaslatban kéri, hogy a kormánypártok 2012 január 1-ig vizsgálja felül a terveit.

Schiffer András szerint az Alkotmánybíróság (AB) elnökének közvetlen választása és a létszám növelése “valóban nem ördögtől való,” de mivel a kormány már tavaly novemberben megkurtította az AB jogkörét, majd januártól drasztikusan csökkentették a lehetséges indítványozók számát, vagyis az “alkotmányozás címén felszámolták az alkotmányosságot” ezért ebben a keretben értelmezhető a fenti két változtatás. A rendvédelmi dolgozók nyugdíjait és a rokkantnyugdíjakat érintő tervezett változásokat Schiffer András “blöffnek” nevezte, hiszen amíg a kormány gazdasági szabadságharcról és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) “hazazavarásáról” beszél, addig ezzel “valójában egy IMF-diktátumot hajtanak végre.”

Az LMP frakcióvezetője szerint nem a 30 ezer érintett rendvédelmi dolgozóról van szó, hanem arról, hogy a javaslat megnyitja a lehetőségét annak, hogy minden rokkant és korengedményes nyugdíjat megszüntessenek.

Scheiring Gábor a második vezérszónok hozzátette: létezik alkotmányos, a szerzett jogokat tiszteletben tartó megoldás a nyugdíjügyre. Ezt az LMP határozati javaslat formájában kedden be is nyújtja az Országgyűlésnek. E szerint amíg a kormány nem tudja érdemben növelni a munkahelyek számát, addig teljes felelőtlenség a korkedvezményes nyugdíjasokat visszalökni a munkaerőpiacra. Ez az alkotmánymódosítás 600 ezer ember jog- és létbiztonságát fenyegeti az LMP szerint. Az ellenzéki párt határozati javaslata éppen ezért 2012 január 1-ig ad határidőt, hogy az egyeztetések alapján a fokozatosság elve és a szerzett jogok tiszteletben tartása mellett lépjék meg a változtatásokat.

Vágó Gábor a harmadik vezérszónok úgy fogalmazott: a javaslaton érződő “hatalmi arrogancia buktatta meg a Fideszt 2002-ben is és ez fogja megbuktatni őket 2014-ben is.” Az ellenzéki politikus szerint a kormány azt üzeni, hogy ma Magyarországon kétharmaddal bármit el lehet venni az emberektől és ezzel az államba vetett bizalmat erodálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik