Belföld

Ők húzzák maguk után a Fideszt

Rogán Antal, Lázár János és Kósa Lajos a három legaktívabb kormánypárti képviselő.

A Policy Agenda felmérése szerint az elmúlt egy évben ők nyújtották be a legtöbb javaslatot. Továbbra is a frakciókormányzás határozza meg a jogalkotást: vannak olyan kormánypárti politikusok, akik több kezdeményezéssel éltek, mint akár négy minisztérium együtt – olvasható a Policy Agenda csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzésében.

A kutatás szerint érdekesség, hogy Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője mindössze három elfogadott törvényjavaslathoz adta a nevét az elmúlt egy évben. Maga a kereszténydemokrata frakció sem áll túl jól: az első húszban mindössze négy képviselője van. A legaktívabb KDNP-s politikus Vejkey Imre volt, aki olyan ügyekben vállalt előterjesztői szerepet, mint például az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása vagy a 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslat második verziója.

A Policy Agenda emlékeztet: korábban több elemzésében is rámutatott, hogy a Fidesz új modellt vezetett be a kormányzásban, a frakciókormányzást. A kényesebb ügyeket inkább kormánypárti képviselők nyújtották be, és a kormányzati egyeztetéseket kikapcsolták a döntéshozatalból. Példaként említik, hogy a fideszes Kósa Lajos annyi törvényjavaslatot adott be, mint például a Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium együtt – itt a nemzetközi szerződéseket nem vették figyelembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik