Belföld

Hadat üzent az Alkotmánybíróság az új alaptörvénynek?

A szakértő szerint a kormány és az AB közötti hatalmi harc az ország hitelének romlásához vezethet.

Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntésével, amellyel megint megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvényt, hadat üzent az új alaptörvénynek – mondta el ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász kedden az MTI-nek.

A szakértő szerint az AB ezúttal olyan alapelvekre, alapjogokra hivatkozik, amelyek még a jelenleg hatályos, 1949-es alaptörvényben sincsenek benne, mint például a jogbiztonság elve. Hangsúlyozta: az emberi méltóság védelméhez való jog önmagában nem nyújt védelmet a visszaható hatályú jogalkotás ellen.

Ez azt vetíti elő, hogy az AB bármilyen jogalkotói döntést, jogszabályt meg tud semmisíteni, ha ezeket az alkotmányon kívüli alapjogokat alkalmazza – tette hozzá.

Ezek az alapjogok egyébként többnyire nemzetközi egyezményekben lelhetők fel, és hiába van az AB az alkotmányhoz “kötve”, a közte és a kormány között kibontakozó “hatalmi harc” miatt várhatóan többször folyamodik majd ehhez az eszközhöz. Sőt, újraértelmezheti saját szerepét, úgy gondolva, hogy túlléphet az alkotmány keretein – vélte ifj. Lomnici Zoltán.

Mindezen körülmények arra utalnak, hogy az Alkotmánybíróság fenn kívánja tartani az általa életre hívott “láthatatlan alkotmány” intézményét, amelynek elsődleges célja és egyben elvitathatatlan érdeme volt Magyarország jogállami alapjainak megteremtése, valamint a 1949-es, kommunista alapokon nyugvó alkotmány kommentárja, kiegészítése – tette hozzá.

A szakértő szerint ennek eredménye viszont az ország hitelének romlása, vesztesei pedig a magyar emberek lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik