A szegedi Csillagban büntetésüket töltő tizenkét fogvatartottal íratott levelet Éles Éva bv. alezredes, klinikai szakpszichológus, a Szegedi Fegyház és Börtön pszichológiai osztályának vezetője, hogy megvizsgálja, az apáknak milyen szerepük van abban, hogy valaki bűnözővé váljon.
„Azt követően kezdtem a kutatásba, hogy elolvastam egy ferences szerzetes, Richard Rohr könyvét, a Férfi útját. Én is férfiakkal dolgozom, kíváncsivá tett, hogy az apa megismerésén keresztül meg tudom-e érteni a fiú cselekedeteit” – mondja a Csillag elítéltjeivel húsz éve dolgozó pszichológus.
A tizenkét rab mindegyike évtizedeket ül, van, aki a haláláig. Egy kivételével mindannyian öltek, brutális bűncselekményeket, minősített emberöléseket követtek el. És – mint az a 2-3 oldalas levelekből kiderült – az apjuk elhanyagolta őket.
Labilis nők
Az egyik levél arról számol be, hogy az anya halála után az apa rendre „labilis nőkkel” ismerkedett meg, ezek a labilis nők pedig gyakran verték a fiút. Majd az apa is verni kezdte, a fiúban pedig csak nőtt az agresszió. Ráadásul az apa sosem beszélt a fiával az élet dolgairól, aki a tudatlanságot-tapasztalatlanságot főképp erőszakkal igyekezett palástolni.
Volt fogvatartott, aki arról írt, mennyire szerette az apját, akinek sokat segített anyjával szemben. Ha kellett alibit biztosított az öregnek, hogy az anyai terror ne sújtson le. Ebből a fiúból – a pszichológus szerint – nem lett volna feltétlenül bűnöző, ám az átlagon felüli alkalmazkodóképessége folytán „belesodródott” a bűnbe.
Gyerekből áldozat, majd pedofil
Sajnos arra is van példa, hogyan lesz egy gyerekből áldozat, aki aztán később gyerekekkel szemben követ el pedofil bűncselekményt. Az egyik levélíróról kiderült, hogy apaképe helyett csak a hiány van, szülei ugyanis nevelőszülőkhöz küldték, miközben a testvérei otthon maradtak. A nevelőszülő egy anya volt a lányával, akik – ki tudja, mi okból – harisnyát és női bugyit adtak a fiúra.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Sorsa innentől pokoli igazán, az iskolában előbb megszégyenítik, majd egy beteges tanár molesztálja és elveri. A nevelőanya nem tesz semmit, a megalázott, bántalmazott és megszégyenített gyereknek pedig egyenes az útja a Csillagba, ahol folyamatos fegyelmi problémák és öngyilkossági kísérletek kísérik napjait.
Egy puha 56-os
Éles Éva különösen megrázónak tartja annak a többszörös gyilkosnak az esetét, akit nagyapja nevelt, amíg apja – ’56 kapcsán – börtönbüntetését töltötte. A fiút elbűvölte a falusi életben otthonlévő, ügyes kezű, határozott nagyapja, viszont elborzasztotta a börtönből szabaduló „vesztes” apja, aki inkább a zenében és az irodalomban van otthon, nem a parasztudvarban.
A fiú mindig is úgy tekintett az apjára, mint akinek nem sikerült, és mindig is úgy gondolkozott, hogy a benne lévő extrém hatalomvágyat, az individuális kiemelkedés utáni vágyakozást a bűn meglovaglása tette lehetővé. Az idősödő 56-os és az addigra már apróbb bűncselekményekért a börtönt is megjárt fiú között zajló beszélgetés során el is hangzik, a fiú „na hány oroszt öltél meg 56-ban?” kérdésére, hogy „köztörvényesekkel nem tárgyalok”. Kapcsolatuk eddig tartott.
A történethez tartozik, hogy az apa 1944-ben zsidókat mentett, ám a fiú szemében ez nem jelentett hőstettet. Azaz hogy mégis, mert a fiú – apja halála után – emléktáblát állíttatott az apjának.
Ödipális-korszak
Bár a pszichológia sokáig úgy tekintette, hogy a születéstől kétéves korig az anya, míg utána, 5-6 éves korig, az ödipális korszakban az apával való kapcsolat a meghatározó, ez a szemlélet manapság változóban van.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Felfigyeltek ugyanis arra, hogy a szülőkkel való interakció változik, az apáktól egyre nagyobb gyengédségre számíthatnak a gyerekek – ráadásul egy apa is mehet GYES-re és pelenkázhat is. Cikkünk elején említett Richard Rohr is arra bátorít a könyvében, hogy a férfi merjen gyöngédnek lenni, de a határok, normák meghatározásánál legyenek „vadul” határozottak.
„Aki megismeri az apját, tudja, hogy miket követett el, az a saját hibáit is könnyebben felismeri és kijavítja. Megtanulja uralni az agressziót, és bár paradox, de kialakul egy idealizált apakép, amely a későbbiek folyamán kapaszkodót nyújt a börtönévek alatt a nehézségek elviseléséhez” – véli Éles Éva. A börtönpszichológus most mélyinterjúkkal folytatná a kérdezést, és abban bízik, az elkövetők megismerésén túl a megelőzésben is hasznos lehet tudni, hogy egy apa–fiú kapcsolat milyen következményekkel járhat.
