Belföld

Bírálja a Tom Lantos Intézet megalakítását a Jobbik

A nemzetközi központ célja a többi között a tolerancia értékrendjének terjesztése lesz.

A Jobbik továbbra is bírálja az emberi és kisebbségi jogok előmozdítását célzó Tom Lantos Intézet megalakítását, és a 2008-ban elhunyt névadó, a magyar származású demokratapárti amerikai szenátor tevékenységét.

Schmitt Pál államfő a szeptemberi ENSZ-közgyűlésen ismertette, hogy Magyarország úgy döntött: megalapítja a Tom Lantos Intézetet, egy olyan nemzetközi központot, amelynek célja a többi között a tolerancia értékrendjének terjesztése lesz. Az intézet április végén alakult meg.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kedden azt mondta: a kuratórium “a népfrontos időket idéző négypárti összeborulással” jön létre, az intézet ötlete pedig eredetileg Gyurcsány Ferenc volt kormányfőé, és annak szerinte a Fidesz táborában sincs nagy támogatottsága.

A jobbikos politikus felrótta Tom Lantosnak, élen járt abban, hogy kereskedelmi kedvezményeket harcoljon ki a Ceausescu vezette Romániának, valamint hogy a politikus az elsők között szorgalmazta Irak amerikai megtámadását.

Felidézte azt is, hogy Tom Lantos 1990. októberében egy 15 éves kuvaiti lányt vezetett az általa elnökölt, emberi jogokkal foglalkozó kongresszusi csoport elé. A menekültként bemutatott Najira ott arról beszélt, hogy hazájában iraki katonák újszülötteket gyilkolnak meg, később azonban kiderült, hogy ő Kuvait washingtoni nagykövetének lánya, a tételesen cáfolt vallomásra pedig egy PRcég készítette fel – mondta Gyöngyösi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik