A MSZP képviselője arról tájékoztatta a főügyészt, hogy mentelmi joga általa is „kért felfüggesztése után” a Központi Nyomozó Főügyészség rendelkezésére áll. Amennyiben szükségesnek tartják az egyeztetést a gyanúsítotti kihallgatás időpontjáról, akkor egy – Gyurcsány Ferenc által megadott telefonszámon – elérik tudatta az ellenzéki politikus.
Szerinte szakmailag megalapozatlan, politikailag elfogult az „abszurd” gyanú, hogy a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaélést követett el. A volt miniszterelnök az eljárást tisztességtelennek nevezte később a sajtótájékoztatóján. Mint mondta: együttműködik az ügyészséggel, de nem titkolja, hogy Orbán Viktor meghosszabbított karjaként tekint az ügyben eljáró ügyészekre.
Úgy fogalmazott: Orbán Viktor „a radikális jobboldal követelésére” börtönbe akarja küldeni. Gyurcsány Ferenc megismételte, mentelmi joga felfüggesztését kéri, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza. Azt mondta: a kaszinóberuházással kapcsolatban a jogszabályokat betartva, az ország érdekét szolgálva járt el, és ezt be is fogja bizonyítani.
Gyurcsány Ferenc egyébként Orbán Viktornak a TV2 Frizbi című műsorában elhangzott szavait is kommentálta Facebook oldalán. Szerinte nem igaz, amit a miniszterelnök mondott, hogy nem lesznek megszorítások, azok már most is vannak, ami lehet akár elkerülhetetlen is.
„A megszorítás politikai támogathatóságát két dolog dönti el. Egyrészt az, hogy mi a megszorítás kiváltó oka. Ha mondjuk ránk szakad egy gazdasági válság, ha természeti katasztrófa dönti össze az országot és a költségvetést, akkor nincs mese, meg kell szorítani. Most viszont nem ez a helyzet. A mai megszorítási kényszer elsősorban Orbán tavalyi elhibázott adócsökkentéséből fakad. Ráadásul ez az adócsökkentés a jobb módúaknak adott, és a szegényebbektől vett el” – véli Gyurcsány.
A volt kormányfő nem javasolja, hogy „általában menjünk szembe a megszorításokkal, mert ez felelőtlen lenne. Orbán megszorításait viszont joggal lehet és kell kritizálni. Mert társadalmilag, szociálisan igazságtalan. Ezért elfogadhatatlan, és ezért kell elutasítani” – zárja sorait Gyurcsány.
