Rádai Eszter kérdéseire adott válaszaiból két részletet emelnénk ki. Különösen izgalmas, amit a bankszakmával, annak társadalmi szerepével kapcsolatosan mond:
„Mire céloz, amikor a szakmájával, a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kételyeiről és fenntartásairól beszél?” – így a riporteri kérdés.
„Hogy számomra azért nem arról szólt a történet, hogy az utolsó egy-két év kivételével minden rendben lenne akörül, ahogy a bankok a dolgaikat intézték, vagy ahogy személy szerint én tettem a dolgomat.”
„Értsem úgy, hogy egykori bankárként lelkifurdalást érez?”
„Ha az ember tárgyilagosan elemez, ez az utolsó három év rengeteg tekintetben megkérdőjelezte, általánosságban véve a pénzügyi szolgáltatásokat, konkrétan a bankszakmát, ezen belül konkrétan az én tevékenységemet. A 2009-es válság hatására kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy ezek a szolgáltatások esetleg messze nem olyan hasznosak a társadalom tagjai számára, mint ahogy korábban gondoltuk, illetve ahogy a bankok állítják. Szerintem vannak olyan mozzanatai, amelyekkel szemben jogos ez a kritika, és mivel én is bankvezető voltam, ráadásul nem is kis bank vezetője, ez a megállapítás az én tevékenységemre is érvényes, és azért ez nekem okozott fejfájást. De amikor a tulajdonos ezt a döntést meghozta, számomra ez a dilemma hirtelen más dimenzióba került: hiszen akkor nekem már nem kell bankvezetőként ezzel megküzdenem, távolságot teremthetek magam és a bankszakma között, szabad emberként nézhetek különösebb érdek nélkül rá, tárgyilagosan, de szakmailag megalapozottan.”
Talán mindezzel függ össze, hogy a volt bankár társadalmi konfliktusok felé fordult, pontosabban arra érzékennyé vált. Könyvek fordításába kezdett, egyikből már korábban részleteket is közölt az ÉS. Ezt mondja most erről Felcsuti:
„Erre a könyvre egy könyvesboltban, valahol külföldön bukkantam, és mert nagyon érdekesnek találtam – mert egy csomó nem szokványos dologról van benne szó –, ezért megvettem. Az a bizonyos fejezet pedig, amelyik a kisebbségi szegénység okára kérdez rá, kiváltképp nem szokványos, én sehol nem találkoztam makrogazdasági elméleti munkákban ezzel a megközelítéssel, ezek a gondolatok számomra revelatívak voltak. … (A könyv: George A. Akerlof és Robers J. Shiller 2009-ben a Princeton University Press kiadásában megjelent munkája, az Animal Spirits?)
Azt kérdezi (a könyv), mi lehet az oka annak, hogy negyven évvel Martin Luther King híres beszéde, a szegregációellenes törvények meg az iszonyú mennyiségű pénz és erőfeszítés után, ami ebbe belement, Amerikában még mindig létezik ez a probléma. És miközben kőkemény statisztikákat tár az olvasó elé a börtönben lévő emberek faji összetételéről, az életszínvonalról, az iskolázottságról stb., stb., azt kérdezi: miért van az, hogy az afroamerikai kisebbség összességében mind a mai napig mélyen a lehetőségei alatt teljesít.
Mert ezeket az embereket – válaszolja – a lelki kényszerek fogva tartják. A vitathatatlanul létező burkolt előítéletesség, de – amit nem illik kimondani a PC miatt – az őket magukat fogva tartó saját görcseik is. Hogy az nem úgy van, hogy ott van egy csomó patyolatfehér lelkű afroamerikai, aki alig várja, hogy lehetőséget kapjon, és akkor ugyanúgy fog működni, mint egy fehér középosztálybeli, mert az évtizedek, évszázadok alatt a megkülönböztetés, a rossz bánásmód, a diszkrimináció miatt kialakult antiszociális viselkedésminták, görcsök és mindenfajta kényszerek bennük tovább működnek, mert ezek a viselkedési minták apáról fiúra öröklődnek, és belsővé válnak.
És hát az analógia annyira nyilvánvaló: de hiszen ez majdnem egy az egyben igaz a cigányokra…! Ha ez így van Amerikában, hogyne lenne így Magyarországon?! Ha a feketék rontják saját sorsukat Amerikában, hogyne tennék ugyanezt a cigányok itt, Magyarországon?! És nem azért, mert ilyen megátalkodottak, hanem mert ez egy nagyon összetett szociálpszichológiai jelenség. És ha ezt nem hordja a fejében az, aki cigány integrációs programokon akar dolgozni, akkor nagy meglepetések érhetik. Szóval én csak ennyit akartam mondani: hogy nagyon erős az áthallás ennek a fejezetnek a tartalma és a magyarországi cigány integrációs problémák között, hogy erre érdemes odafigyelni.”
(A teljes interjú az ÉS-ben olvasható!)
