Belföld

Összecsaptak Gyöngyöspatán

Verekedés volt a faluban szélsőséges csoportok és a helyi romák között. Sok a tisztázatlan körülmény.

Verekedés tört ki Gyöngyöspatán kedd este kilenc körül; többen megsérültek – számolt be szerdára virradó éjszaka az Index.

A hírportálnak nyilatkozó Radó János, a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa szerint a településre visszaszivárgó véderősök és az őket támogató helyiek egész nap provokálták a település központjában lakó cigányokat. Állítólag pisztolyt mutogatva is fenyegették őket. A beszámolók szerint estére valami „végleg elpattant”, a faluból többen menekülnek és egyre több a rendőr. Az Országos Mentőszolgálat azt közölte: négy sérültet kellett kórházba szállítani, az egyikük állapota súlyos.

Az események egy születésnap ünneplése közben éleződtek ki az Index szerint: amíg a tömeg a település központjában gyűlt, a cigánysoron valakik bedobták egy ház ablakát és megvertek egy fiatal cigány fiút. Ezután több verekedés is kitört, Radó maga három sérültet látott. A hírportál úgy tudja, a rendőrök erősítést kértek Budapestről. Az „összeszólalkozás” tényét a Heves Megyei Rendőrkapitányság szóvivője is megerősítette. Egy roma aktivista szerint, a Véderő táborának felszámolása után többen is szállást adtak a szervezet tagjainak. Ő egyébként a családját menekítette éppen, amikor az Indexszel beszélt.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos elnöke a helyszínről az MTI-t arról tájékoztatta, hogy este fél tízkor tört ki a tömegverekedés, miután a Bem utcán terepszínű egyenruhások kövekkel megdobáltak a cigánysoron egy házat. Elmondta, ezt megelőzően messziről ismeretlenek mutogattak és fegyvernek látszó tárgyat szegeztek a cigányokra.
Úgy vélekedett: a rendőrségnek és a jognak az eddigiektől eltérően kellene értékelnie a helyzetet, hiszen folyamatos faji jellegű, a cigányság ellen irányuló provokáció zajlik a településen. A verekedés annak ellenére robbant ki, hogy a szomszéd utcában nagy erőkkel volt jelen a rendőrség – mondta a jogvédő.

A helyszínre érkezett Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője is, aki méltatlannak és tarthatatlannak nevezte a kialakult helyzetet. Az MTI-nek azt mondta: ahol a gyűlölet elszabadul, ott nem meglepő, ha erőszakba torkollnak az események. Közölte, ő úgy értesült, hogy a Betyársereg elnevezésű szervezet tagjai jártak a településen, és ők verekedtek össze a helyi romákkal.

A Roma Sajtóközpont (RSK) a történtekről azt írta, hogy kedd este a rendőrségi figyelem lankadását kihasználva verekedést provokáltak Gyöngyöspatán militáns csoportok tagjai. Úgy tudják, hogy délután a Véderő és a Betyársereg tagjai nagyobb számban jelentek meg a településen. Az RSK szerint az esti órákban egy 30-35 fős, katonai gyakorlóruhát viselő ittas csoport jelent meg a cigánytelepen, majd kövekkel dobálták a házakat, és megsebesítettek egy 14 éves gyermeket; ezt követően kezdődött a verekedés.

A HEOL.hu helyszínen tartózkodó tudósítója szerint négyen sérültek meg a verekedésben, meg nem erősített információk szerint egyikük csonttörést szenvedett, és egyikük a Véderő tagja. A hírportál beszámolója alapján tucatnyi lehetett a két összeverekedő társaság létszáma, a rendőrség az eset után egyre nagyobb területen helyszínel – írják.

A Véderő vezetője, Eszes Tamás, aki éjjel Gyöngyöspatára tartott, merőben más szemszögből beszélt az Indexnek a történtekről. Ő úgy tudja, hogy több mint száz felbőszült roma karókkal támadt egy négy fős, békésen sétálgató, civil ruhás társaságra, akik közül egy véderős volt. Szerinte mindegyiküket kórházba kellett szállítani.

A Jobbikhoz köthető, Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület az Origót úgy tájékoztatta, hogy csak a helyi szervezet tagjai tartózkodnak a településen. Véleményük szerint “provokációról” lehet szó.

A rendőrség az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a településen több embert is előállítottak. Az Origónak nyilatkozva sajtószóvivőjük kifejtette: kihallgatják az érintetteket, néhány tíz embert pedig csoportos garzádaság miatt állítottak elő.

AJÁNLOTT LINK:

Összecsapás és pánik Gyöngyöspatán (Index)
Tömegverekedés tört ki Gyöngyöspatán (Origo)
Éjszaka tört ki a verekedés Gyöngyöspatán (HEOL.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik