Eddig nyíltan beszéltél arról, hogy érzel a tragédiával kapcsolatban. Azt mondtad nincs olyan becsületbeli lehetőség, amivel ne élnél és bármit megtennél, hogy tovább dolgozhass.
Igen, mert valóban megbántam azt, ami történt. Ezt nem tudom nem kifejezni. A baleset mások életében is törést jelent.
Azt mondtad, hogy azóta másként szólalsz meg a színpadon.
Stohl András: Amikor a tragédia bekövetkezett, különböző formában, de mindenkihez eljutott a híre, más más előjellel, valóságtartalommal. Azóta, ha megjelenek a színpadon, a szavaim más töltetűek, mint eddig. A nézők lelkében is más születik meg általam, hiszen nem csak egyszerűen Csörgheő Csuli vagyok. Ha olyasmit mondok, ami egy picit is utalhat a lelkiállapotomra, az hatványozott erővel hat. Elképesztően nagy szerencsém van, hogy szeretnek az emberek, ugyanis egyetlen bíráló hang nem érkezett felém a nézőtérről. Csak hatalmas szeretetet, odaadást, drukkolást tapasztalok.
Stohl András az Úri muri Csörgheő Csulijak
Ilyen felfokozott állapotot korábban nem tapasztaltál?
Nem. Ösztönös színész vagyok. A felfokozott állapotot eddig maga a munka hozta meg, hiszen nem tartalékolok, nem hideg fejjel próbálok, nem az utolsó főpróbán engedem el magam.
Ez mennyiben múlt az egyetemen, mennyiben a természeteden?
Kötődik az osztályfőnökeimhez, Székely Gáborhoz, Zsámbéki Gáborhoz. Isteni adomány, hogy náluk végezhettem, meghatározzák az egész pályámat, a színházhoz való hozzáállásomat. Nagyon melózom, nem kell megmondani, hogy balra vagy jobbra menjek, mert általában már a próbafolyamat elején százszázalékig igyekszem a szövegtudásomnak megfelelően megélni a helyzetet.
Tompos Kátya és Stohl András a Vadászjelenetek Alsóbajorországban című előadásban
Azt is említetted egyszer, hogy öntörvényű pali vagy. Ez hogy nyilvánul meg a színházban?
Ez érdekes kérdés. Nem fontolom meg, hogy mit engedek meg magamnak a színpadon, hagyom, hogy vigyenek az indulataim. De nem szoktam elemezgetni magam.
Az hogy lehet? Azért kérdezem, mert a legtöbb színész barátom szinte gyötri magát a töprengéssel.
Ez egy nehéz, magányos és szomorú pálya sok örömmel. Erős családi háttér kell ahhoz, hogy valaki jól bírja. Nem normális dolog, hogy ha sírnom kell valakinek a halálára gondolok, hogy öt órakor indulok munkába, hogy főpróbahéten gyakorlatilag beköltözöm a színházba, miközben a családnak, kedvesnek hiányzom. Vannak kétségeim, de próbálom megőrizni a magamba vetett hitem. Székely Gábor mondta az egyetem alatt, hogy negyven éves koromra érek be. Akkor ez szíven ütött, hiszen azt éreztem, már jó vagyok. De negyvennégy évesen be kell látnom, igaza volt.
Stohl András a János vitézben
László Zsolt barátod, munkatársad egy interjúban úgy fogalmazott egy feladat kapcsán: „a Bertóknak, vagy a Stohlnak biztos könnyen menne”. Egy kollegád pedig az imént azt mondta, imádnak és úgy látják „nagyon kemény vagy”.
Ilyen típus vagyok. A nővérem is olyan, mint a szikla, engem sem nagyon lehet agyoncsapni. Biztos a géneinken múlik. Szeretem magamat nézni, Zsolttal ellentétben, mert ő felfigyel arra, amit elrontott, én meg csak a jót látom. Ez is számít. Két színésztípus létezik: aki nagyon tépi magát, úgy tud építkezni és akit a siker visz tovább.
A baleset tapasztalatai nem törték le a kreativitásodat?
Minden egyes pillanatomban befolyásolnak, mert érzékenyebbé váltam. Idegileg nem könnyű bírni. Nehezebb, ha olyan szerepet játszom, ami feszített idegállapotot követel meg tőlem, -mondjuk a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban, amiben egy meleg fiút alakítok, akit kitaszít a falu. Mivel én is meglehetősen labilis stádiumban vagyok, az egész elkezd izzani.
„Mindenhol meg kell felelnem” – mondtad egyszer. Az úgynevezett alkoholproblémád ebből fakad?
Valóban minden áldott nap játszom, vagy szinkronizálok, vagy a tévében dolgozom, de nem hiszem, hogy többet innék, mint egy átlagember. Soha nem mentem fel úgy a színpadra, hogy bármiféle tudatmódosító szer lett volna bennem. Este tíz és éjfél között fogyasztok alkoholt.
A folytatáshoz kattintson ide.
