Belföld

160 milliárddal fejlesztik a kötöttpályás közlekedést

A 4-es metró első szakaszának befejezése mellett 160 milliárd forintos beruházással a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére kíván koncentrálni a főváros - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének csütörtöki budapesti találkozóján.

Ha a fővárosnak jól megy, akkor az országnak is – ezzel vezette fel Budapest főpolgármesterének előadását Futó Péter az MGYOSZ elnöke.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is támogatja a villamos és trolibusz fejlesztéseket, amelyek együttes összege 160 milliárd forint – közölte a főpolgármester. Tarlós István elmondta azt is, hogy az 1-es és a 3-as villamos összekötése mellett, az 1-es villamost át kell vezetni a Lágymányosi hídon.

A főpolgármester szerint meg kell valósítani a főváros egységes közlekedési, parkolási, Duna-part koncepcióját. Ez utóbbit az akadályozza, hogy 11 kerülethez kötődik a Duna-part.

Egységes fővárosra van szükség, amely nem 23 polgármesterből egy főpolgármesterből 53 alpolgármesterből és 250 képviselőből áll – jelezte Tarlós István, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy tíz kerületi polgármester ül a parlamentben, így a kétharmados fővárosi törvény módosításához is megfelelő többség kell.

Budapestnek önálló adókivetési jogra van szüksége, hogy a jelenlegi helyi adók ügyében maga dönthessen, így az építmény adó és a telek adó kérdésben, miközben a jelenlegi helyi iparűzési adó is „necces” – fogalmazott a főpolgármester.
Előadásában Tarlós István megismételte: a 4-es metró második szakaszára nincs pénz, s azt azért nem állította le senki, mert az el sem kezdődött.

Nincs realitása dugódíj bevezetésének és a belváros autómentesítésének – felelte egy kérdésre a főpolgármester.
A kongresszusi turizmus fejlesztése a főváros gazdagodásának nagy lehetősége, ezért támogatandó, hogy a Nemzeti Színház mellett új kongresszusi központ épüljön – válaszolta egy másik kérdésre Tarlós István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik