Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán a kormányülés után elmondta: a kabinet így kívánja segíteni azokat, akik részt vállalnak az államadósság csökkentésében. Hangsúlyozta, hogy a kedvezményt – ha az meghaladja az egy év alatt érvényesíthető mértéket – négy éven keresztül lehet leírni az adóalapból. Emellett – folytatta – az szja egy százaléka is felajánlható lesz a Rédly Elemér győri plébános kezdeményezésére létrejött alap számára.
A szóvivő hozzátette, hogy a társasági adó esetében elismert költségnek számít majd az alapba történő befizetés.
