Rafael János kisebbségi vezető és Németh Péter, a Rászorulókat Támogatók Egyesületének elnöke azt közölte, hogy a kerület összesen 150-160 lakás kiürítését tervezi a következő hónapokban, ismereteik szerint hetente tíz otthont kellene elhagyniuk az ott élő családoknak.
Tájékoztatásuk szerint délelőtt egy háromgyerekes családot lakoltattak ki egy, a benne lakók által felújított önkormányzati egy szoba-konyhás lakásból.
Jelezték: a család átmenetileg rokonoknál talált menedéket, de ott így már tizenegyen laknak majd egy kétszobás házban.
Közölték, a „tágabb családnak” sikerült összegyűjtenie a pénzt a mintegy 950 ezer forintnyi adósságra, hétfőn be is akarták fizetni, de – mint írták – ezt az önkormányzat elutasította.
