Belföld

Tegnap Gyurcsány, ma Mesterházy Orbánozott

Mesterházy szerint a kormány szétrombolja a köztársaságot.

Az MSZP elnöke szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az Alkotmány hétfőre tervezett elfogadásával szétrombolni készül a köztársaságot. Mesterházy Attila a párt honlapján vasárnap megjelentetett írásában egyebek között azt hangsúlyozta, az MSZP-n múlik, hogy legerősebb ellenzéki pártként véget tud-e vetni a jelenlegi “ámokfutásnak”, illetve azt ígérte, hogy helyre fogják állítani a köztársaságot.

A politikus szerint az új alaptörvény szűkíti az állampolgári jogokat, nagyobb beleszólást enged az államnak a polgárok magánéletébe, deklarálja a társadalmi szolidaritás felmondását. Azaz épp az ellenkezőjét teszi annak, ami általános elvárás lenne egy modern és általában véve minden alaptörvénnyel szemben.

“Ha a Fidesz csak az erőből ért, akkor tanuljuk meg együtt, minden demokratikus ellenzéki erő: erősnek kell lennünk. Elég erősnek, hitelesnek ahhoz, hogy esélyünk legyen a Fidesszel szemben. Az MSZP tudja a dolgát: legerősebb ellenzéki pártként elsősorban rajtunk múlik, lesz-e olyan ellenzéke a Fidesznek és a Fidesz köztársaság-ellenes politikájának, amely véget tud vetni a jelenlegi ámokfutásnak” – írta az MSZP elnöke, hangsúlyozva, hogy Magyarország nem a Fidesz gyarmata. Egyúttal megígérte: helyre fogják állítani a köztársaságot.

Szombaton az MSZP volt elnöke ostorozta beszédében Orbán Viktort és a készülő alkotmányt. Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attilához hasonlóan – szintén az MSZP-ből akarja fölépíteni az ellenzék vezető erejét és leváltani a Fidesz-kormányt. Akárcsak Mesterházy, Gyurcsány is azt ígérte, hogy helyreállítja a köztársaságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik