Belföld

Ellepték a gárdisták Gyöngyöspatát

Ellentmondásos hírek a hevesi községből: a romák szerint ötven-hatva polgárőr fenyegeti őket ostort csattogtatva, kiabálva, állítólag kiképzőtábort építenek a cigánytelep mellett. A jobbikosok a romákat hibáztatják és tagadják a kődobálást.

Folyamatosan érkeznek a szélsőjobbos szervezetek tagjai Gyöngyöspatára – közölte a Roma Sajtóközpont. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő és a Betyársereg egyenruhás aktivistái a cigánytelep melletti Kecskekő településrészen gyűlnek, rendőri biztosítással, borospincéknél, magánterületen. A közlemény szerint a helyiek bozótvágó késeket, ostorokat, fegyvernek látszó eszközöket láttak náluk, többen azt mondták, Hajdúhadházáról jöttek.

A fekete egyenruhások fenyegetően vonulnak, bekiabálnak a kertekbe, házakba. A Klub Rádió értesülése szerint ostorokat csattogtattak, halálos fenyegetések is elhangzottak. Szombat éjjel kővel bedobták egy ház ablakát, de senki sem sérült meg – mesélték a Sajtóközpont munkatársainak. Kihívták a mentőket, de azok nem jöttek, a rendőrök kesztyű nélkül fogták meg és vitték el a követ. Garázdaság miatt indítottak eljárást. A rendőrség a feszült helyzetet firtató kérdésre azt mondta: 15-20 fős, magánterületen tartózkodó társaság szólalkozott össze a helyiekkel, majd elhagyták a helyszínt, amikor kiérkeztek, eljárás nem indult.

A Szebb Jövőért szerint senki sem dobott követ, az összeszólalkozást pedig éppen a romák kezdték, a Véderő egyik tagját és barátait provokálva, akik a szőlőhegyen takarítottak. A rendőrség szerintük riasztólövést is leadott. A Klub Rádió úgy tudja, a takarítás valójában tereprendezés volt: elhordták a köveket, hogy a cigánytelep melletti részen kiképzőtábort építsenek. Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom országos alelnöke a szombat éjjeli incidens után azt szeretné, ha a Budapesti Rendőr-főkapitányság intézkedne, mert a helyi rendőröket elfogultnak tartja. Szerinte a polgárőrök ötven-hatvanan lehetnek, gyakorlatoznak, a romák pedig nagyon félnek.

A polgárőrök március elején jelentek meg a majdnem háromezres lélekszámú községen. A Heves megyei Göngyöspata lakosságának nagyjából ötöde roma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik