Belföld

Rendőrök vetkőztették le a hajdúhadházi járőröket

Előállította a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt tagját a rendőrség pénteken kora este Hajdúhadházon - erősítette meg az MTI információját a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Kelemen Éva rendőr hadnagy közölte: öt embert „járőrözési tevékenység” miatt állítottak elő a hajdúhadházi rendőrkapitányságra, ellenük garázdaság szabálysértés miatt indult eljárás.

Gyüre Csaba jobbikos országgyűlési képviselő az MTI-nek a rendőri akcióról szólva azt mondta: az egyesület tagjai pénteken délután nem járőröztek, hanem civilként aláírásokat gyűjtöttek Hajdúhadház főterén.

A már több mint 2.000 aláírást tartalmazó kérdőíven arra válaszolhattak a település lakói: akarják-e, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület továbbra is Hajdúhadház területén maradjon, és „polgárőr tevékenységet” folytasson.

Gyüre Csaba tájékoztatása szerint öt jobbikos országgyűlési képviselő jelentétében, mintegy 30-40 rendőr, „megalázó módon ingre vetkőztette” és személyenként legalább 10 percig vizsgálta az ellenőrzés alá vont 9 ember ruházatát, majd közülük öt embert elvittek.

A képviselő elmondása szerint „három polgárőrt” olyan erősen bilincseltek meg, hogy őket ellátásra a debreceni klinikára kellett szállítani. Gyüre Csaba jelenleg – azokkal a polgárőrökkel, akik szintén részt vettek az aláírásgyűjtésben, de őket nem vitték el – a Debreceni Városi Bíróság épülete előtt tartózkodik, míg más jobbikos vezetők a debreceni kertségi rendőrőrs előtt várják a fejleményeket, ahová – mint elmondták – az eljárás alá vont polgárőröket Hajdúhadházról átszállították.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) péntek délután azt közölte az MTI-vel, hogy „rendőri jelenlétre” megszüntette járőrözését a Hajdúhadházon tartózkodó csoport.

A közlemény szerint rend és nyugalom van Hajdúhadházon. Amennyiben rendőrség ismételten járőrözést észlel, annak résztvevőit és kezdeményezőit „a hatályos jogszabályok maradéktalan betartására” fogják kötelezni – tették hozzá.

Rubi Gergely (Jobbik) országgyűlési képviselő kedden közölte: a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület két héten át, összesen kétszáz taggal járőrözik Hajdúhadházon demonstratív jelleggel, a közbiztonság javításáért. A járőrözést Hajdúhadház mellett kiterjesztették a két szomszédos településre, Téglásra és Bocskaikertre is.

Pintér Sándor belügyminiszter szerdán egy sajtótájékoztatón kijelentette, „bizton mondhatom, hogy ilyen jellegű járőrözés, mondvacsinált törvényesség mögé bújva nem lesz Magyarországon”.

A járőrözés a belügyminiszteri közlés után is folytatódott Hajdúhadházon.

A belügyminiszter a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjainak hajdúhadházi járőrözésével kapcsolatban csütörtökön egy EU-tanácskozáson kijelentette: meggyőződése szerint szabálysértések történtek, és a magyar hatóságok ennek megfelelően járnak el.

A belügyminiszter közölte: a törvényesség talaján áll és a törvények betartását kéri a magyar állampolgároktól, a rendőröktől pedig azt, hogy tartassák be azokkal, akik erre maguk nem hajlandóak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik