„Ránk férnek a viccek, hogy egy kicsit oldódjunk a hétköznapok feszességében, és persze azért is, hogy nagyon komoly dolgokra is tudjuk jó érzéssel gondolni. Nem kifejezetten jellemző, hogy egy vallási közösség viccekkel hívja fel magára a figyelmet, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség az idei évben azonban mégis ezt a módszert választotta” – közölte a hitközség.
Így kívánják a sok érzékenységgel és feszültséggel terhelt „zsidó témát” egy könnyedebb, kedvesebb megfogalmazásban az emberek figyelmébe ajánlani. Kampányuk célja, hogy az asszociációkon próbáljanak változtatni, hogy a „zsidó” kifejezésről a magyar zsidó kultúra vidám, mindenki által kedvelt oldala jusson eszünkbe. Arra is emlékeztetnének, hogy „a zsidó viccek is csupán 1%-a a kultúránknak”. Vannak ugyanis dolgok, „amikkel nem viccelünk” – ahogy a zsidó vicces plakátok hirdetik – ez pedig a hagyomány, oktatás, közösség.
