Belföld

Miniszteri szintű fizetést kap a kamarai elnök

A közölt dokumentumból még hiányzik a költségtérítésekről szóló adatsor.

Nyilvános a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetőinek fizetése: Éger István elnök (a képen) több mint 1,3 millió forintos, Gyenes Géza ügyviteli vezető, a Jobbik országgyűlési képviselője 717 ezer forint tiszteletdíjat kap. A listáról a Népszabadság és a Népszavai is beszámol.

Az adatokat a MOK azt követően adta ki, hogy a szervezetet januárban közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentette Keszthelyi Gyula tardi háziorvos. A cikkek emlékeztetnek rá, korábban nyomozást rendelt el az ügyészség, mert a kamara a törvényi előírás ellenére titokban tartotta a tiszteletdíjakat.

A listából kiderül, hogy az országos elnökség tagjai, a területi szervezetek elnöksége, a területi bizottságok elnöke, alelnökei, az országos etikai bizottság, az etikai kollégium elnökei, összesen 242 fő átlagosan 20-30 ezer forint tiszteletdíjat kap – írja a Népszabadság.

Keszthelyi gyula a Népszavának úgy nyilatkozott: a dokumentum tartalmazza ugyan az orvosi kamara vezetőinek tiszteletdíját és munkabérét, de továbbra is hiányzik belőle a költségtérítésekről szóló adatsor.

Korábban az adatvédelmi biztos hivatala már tudatta a köztestülettel, hogy Éger Istvánnak nyilvánossá kellene tennie tiszteletdíja összegét. Az egészségügyet is felügyelő Réthelyi Miklós a korábbi laphírek szerint miniszterként idén havi bruttó 1,1 millió forintot keres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik