Belföld

Bírói korhatárt akar a Fidesz

Egy ellenszavazat mellett támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség azt a módosító indítványt, amely rögzítené az új alaptörvényben, hogy a bírói szolgálati jogviszony alsó korhatára a 30. életév, a felső pedig az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése.

Lázár János a hétfői frakcióülés után a bírákra vonatkozó döntésről indoklásul közölte: minden esetben az általános öregségi nyugdíjkorhatárt szeretnék érvényesíteni, így például a polgármestereket, az országgyűlési képviselőket, az ügyészeket és a bírákat érintően is. A kivételek között említette az alkotmánybírákat, akik – a szabályozási szándék szerint – 45-től 70 éves korukig tölthetnék be tisztségüket.

A politikus tájékoztatott arról is, hogy a frakciószövetség végül a megye elnevezés mellett tette le a voksát a vármegye helyett. A képviselőcsoport nem támogatta továbbá azt, hogy a címer része legyen az ország hivatalos zászlajának. Lázár János tudomása szerint a KDNP-frakció nem kért külön szavazást egyetlen módosító indítványról sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik