Belföld

Hende: 800 millió forintot spórol a HM az áramon

Az idén mintegy 800 millió forinttal kevesebbet fizet a Honvédelmi Minisztérium (HM) az elektromos áramért, mint korábban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a győri légvédelmi rakétaezrednél tartott bemutató után. A tárcánál újabb feljelentések várhatók.

A miniszter elmondta: felülvizsgálták az eddigi szerződést, és ekkor derült ki, hogy jóval kedvezőbb feltételekkel is beszerezhetik az áramot. Hozzátette: valószínűleg a gázszolgáltatáson is spórolhatnak majd 200-300 millió forintot. A tárcavezető közölte, hogy minden hasonló szerződést átvizsgálnak.

A miniszter elmondta azt is: megbízást adott több átvilágító cégnek, hogy nézzék át az elmúlt esztendők teljes iratanyagát a HM társaságainál, háttérintézményeinél és ügynökségeinél.

Ez az átvilágítási munka többféle eredménnyel és haszonnal járt, például feltárultak azok a mechanizmusok, amelyeknek a megváltoztatásával költségmegtakarításokat lehet elérni, másrészt világossá váltak olyan visszaélések, amelyeknek a felelőseit el kell számoltatni – fűzte hozzá. A következő hónapban újabb feljelentések várhatók – jelentette ki Hende Csaba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik