A kormányfő az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet üzleti és ipari tanácsadó bizottságának ünnepi közgyűlésén elmondott beszédében kifejtette: Magyarország egyszerre mélyen individualista, és védi elkötelezetten a közösségeit; ebből időnként sajátos politika is következik, hiszen az ország bár tagja az Európai Uniónak, sohasem habozott olyan megoldásokat választani, amelyek nem illeszkednek az éppen uralkodó mainstream irányzathoz. Ezért – folytatta – Magyarországot érdemes tanulmányozni, mert egyszerre vannak jelen „ortodox és unortodox” közgazdasági eszközök, „egyszerre alkalmazzuk a válságkezelés hagyományos és innovatív eszközeit”.
Szólt arról is, „aligha jön létre még egyszer” olyan politikai helyzet, hogy a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát meg lehessen szerezni.
Álláspontja szerint kormánya ezzel a sokak számára furcsa gazdaságpolitikai mixtúrával visszarántotta Magyarországot a szakadék széléről, s ez az oka annak, hogy ma nem Magyarországról, hanem például Portugáliáról ír a sajtó. „Ma már (…) az elfogadható, biztató kilátásokkal rendelkező országok közé sorolnak bennünket, habár még semmi sincs rendben Magyarországon” – közölte.
Az adórendszer lehető legegyszerűbb, legkevésbé bürokratikus és legkisebb közterhet jelentő formájának megvalósításáról is beszélt a miniszterelnök, amellyel kapcsolatban azt mondta, „a számok szerint működik” a gyermeknevelési költségek megadóztatásának tilalma.
