Belföld

Török Gábor: az eskütételvita tovább feszíti a húrt

Török Gábor szerint nem túlzás azt állítani, hogy az MSZP megfontolná, mit tegyen abban a helyzetben, ha a kormánytöbbség kétharmados többségével úgy döntene, hogy az alaptörvény hatálybalépését követően minden parlamenti képviselő köteles új esküt tenni.

„Világos tehát, hogy a Fidesz-KDNP – ha akar – teremthet olyan helyzetet, amelyben az MSZP-s képviselőknek súlyos döntést kell hozniuk. Vagy – megcáfolva a pártelnök mostani fogadkozását – esküt tesznek az új alaptörvényre, vagy azt kockáztatják, hogy a következő választásig esetleg nem gyakorolhatják a képviselői jogaikat” – írta a politológus a legfrissebb blogbejegyzésében.

Török úgy látja, az ország érdekeivel biztosan ellentétes egy olyan helyzet, amelyben a politikai oldalak közötti ellenségeskedés demokráciákban szokatlan mértéket ölt. „Mindez példátlan szembenállást, a szabályozott, keretekben zajló parlamenti vita sutba dobását, valamint – ne legyen kétséges – az eddigieknél is több nemzetközi figyelmet és ilyen-olyan, az országnak kárt okozó intést feltételezne” – jegyzi meg.

„A felek persze gondolhatják azt, hogy érdekük eddig a pontig feszíteni a húrt, (…)ám egy ilyen rendkívüli helyzetben azonban teljesen kiszámíthatatlan, hogy a „pártok vitája” miatt felzaklatott ország hogyan reagálna” – hangsúlyozza Török.

„Mindkét félnek alaposan, a vélt vagy valós napi politikai érdekeinél messzebbre látva kell meggondolnia, mit cselekszik. Az egyiknek, hogy felteszi-e a kérdést, a másiknak pedig, hogy ha lesz kérdés, mit válaszol rá” – zárja bejegyzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik