Belföld

Romagyilkosságok: félelmet akartak kelteni

A másodrendű vádlott azt mondta: "azt akartuk, hogy a cigányok is megtanuljanak félni".

Kedden kora délután a másodrendű vádlott korábbi vallomását ismertette a bíróság, amely szerint a merénylők a cigányok – úgymond – megrendszabályozására törekedtek. Ahogyan a másodrendű vádlott fogalmazott: azt akartuk, hogy a cigányok is megtanuljanak félni, de nem akartunk megölni senkit. A célunk az volt, hogy mindenki lássa, a romaproblémát valahogyan kezelni kell.

A másodrendű vádlott a bíró által felolvasott jegyzőkönyvek tanúsága szerint már gyermekként konfliktusba került romákkal. Azt mondta, még iskolás korában naponta látta, hogyan kötözködnek a cigányok. Egyszer összeverték őt és elvették a magnóját. Később, amikor állítólag verekedőket akart szétválasztani, egy roma fiatalember átszúrta a jelenlegi másodrendű vádlott veséjét és lépét, aki csaknem elvérzett. Később a bíróság elé került késelőt felmentették. Ez a másodrendű vádlottat ugyanúgy a romák ellen hangolta, mint az Olaszliszkán történtek.

A tárgyalás a késő délutáni órákban folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik