Belföld

A Fidesz lehazugozta a jobbikos Nyikost

Az ellenzéki képviselő szerint a kormánypárt megfélemlítette. A Fidesz szerint Nyikos csak terelni akarja a figyelmet saját múltjáról.

“Amennyiben otthagyja a Jobbik-frakciót, azonnal leállítjuk a sajtóban elindított támadásokat” – üzenték meg a napokban telefonon Nyikos Lászlónak a Fideszhez közel álló körök – állítja a Jobbik. Nyikos László ennek ellenére nem lépett ki a képviselőcsoportból, azaz várják, hogy folytatódjon a lejárató kampány.

A jobbikos képviselőről a napokban a Magyar Nemzet jelentetett meg cikket. Eszerint 2002 és 2010 között Nyikos László több mint 65 millió forintot kapott az államkaszából az Állami Számvevőszék munkatársaként. Múltjából felhozzák azt is, hogy a rendszerváltás előtt az MSZMP tagja volt.

A Jobbik szerint képviselőtársuk nyilvános múltja és jövedelmi viszonyai szerint Nyikos László mind az Állami Számvevőszék alelnökeként, mind pedig kisvállalkozóként annyi pénzhez jutott, juthatott hozzá az elvégzett munkája után, amennyit a hatályos törvények lehetővé tettek számára köztisztviselőként, illetőleg közalkalmazottként, majd vállalkozóként. “Havi átlagos nettó fizetése kevesebb pénzt emésztett fel amúgy, mint Lázár János lézerblokkolós S8-as luxusaudijának bérleti díja” – közölte a Jobbik.

A Fidesz-frakció közleményben reagált. Szerintük Nyikos László hazudik. Azt mondják: a jobbikos politikus nyilván ezzel akarja elterelni a figyelmet arról a tényről, hogy több mint 65 millió forint közpénzt kapott az előző szocialista kormányoktól. “Mi ez, ha nem megélhetési politizálás?” – tették fel a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik