Belföld

2,5 milliárdért parkoltat a Parking Kft

A tulajdonos Fővárosi Önkormányzattól csaknem 2,5 milliárdos kompenzációt kaphat parkoló cége, a Parking Kft. az ez évi feladatok ellátására.

György István főpolgármester-helyettes előterjesztését 19 igen szavazattal, 3 nem és 1 tartózkodás mellett támogatták a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Az idén is a Parking Kft. végzi a főváros közigazgatási területén kialakított 14 korlátozott forgalmú és 11 védett övezetbe érvényes hozzájárulások kiadásával kapcsolatos adminisztrációs teendőket. A cég feladata az ezzel összefüggő jelzőtáblák kezelése, illetve annak a kamerarendszernek az előkészítése is, amely az össztömegkorlátozás alá eső és védett övezetekben a behajtási hozzájárulást ellenőrzi.

A forgalomtechnikai közszolgáltatások keretében a kft. várhatóan bruttó 993 millió forintot szed be, ezzel szemben 1,2 milliárd forint kompenzációban részesül és 4,2-5 százalékos nyereségkulccsal dolgozhat.
Az idén a Parking Kft. felelős három őrzött, fizetős P+R parkoló, a margitszigeti 310 férőhelyes parkoló, a múlt év végéig a BÖP Kft. által üzemeltetett, fővárosi tulajdonú díjköteles várakozóhelyek és a jelenleg a parkolásba be nem vont várakozóhelyek üzemeltetéséért. Parkolásgazdálkodási területen a társaság várhatóan 1,4 milliárd forintot szedhet be, az előirányzott kompenzáció pedig 1,3 milliárd forint. Így összességében a fővárosi parkolási cég mintegy 2,4 milliárd forintot szedhet be, és körülbelül ugyanennyi kompenzációt kap. A tartalékkeretet csökkentették, az előzetes üzleti tervből és a 2011. évi feladatok közül kikerült a személyforgalmi behajtási rendszer, továbbá a kerékpáros közösségi közlekedési rendszer előkészítésének költsége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik