Az elemzés első részét itt olvashatja.
Az alkotmánytervezet nem változtat a parlamentáris kormányformán. A szövegezők tehát pontosan úgy jártak el, ahogyan Orbán Viktor 2009-es kecskeméti beszédében megfogalmazta. Lesznek persze kisebb-nagyobb módosítások. Az igazi változások azonban akkor láthatók, ha a szöveget a „laboratóriumból” kivisszük a fényre – vagyis a konkrét politikai helyzet ismeretében próbáljuk értékelni.
A szavazók
Furcsa helyzet, de még körülbelül sem tudjuk megmondani, hányan szavazhatnak majd a 2014-es parlamenti választáson, s hogy ők összesen hány voksot adhatnak le. Az eddigi majdnem pontosan nyolcmilliós közönséghez hozzájönnek a határon túli magyar állampolgárok, akikről nem tudjuk, mennyien lesznek három év múlva. Emellett az alaptörvény lehetőséget ad majd arra, hogy a kiskorú gyerekeket nevelő anyák plusz egy vokssal rendelkezhessenek. Kicsit olyan a helyzet, mint az okos lány meséjében: a kormány hoz is ajándékot, meg nem is. Benne lesz a pluszvoks lehetősége a normaszövegben, de a kérdés nem dől el.
Mindenesetre, ha az Országgyűlés törvényt hozna az alkotmány felhatalmazása alapján az „anyavoksról”, akkor kb. egymillió-kétszázezer újabb szavazat lehetősége kerülne a rendszerbe. Dupla politikai relevanciával bírna ettől kezdve, hogy mely szülők élnek a szavazati jogukkal, s kik maradnak távol. Jelen tudásunk szerint a társadalmi ranglétra alján lévők aktivitása gyengébb. A szavazni akaró gyermekes anyákért viszont kettőzött erővel érdemes küzdeniük a pártoknak, ha lesz anyavoks.
A pluszszavazat lehetőségénél talán csak az indoklás meglepőbb. Kormánypárti képviselők szerint nem engedhető meg, hogy az idősebb (és aktívan szavazó) népesség száma és az őket érdeklő témák túlzottan meghatározzák a választások kimenetelét. Amivel indirekt módon azt is állítják: a szülők képesek a kiskorú gyerekük „érdekében” voksolni, de ez a képesség az életkor előrehaladtával egyszer csak elmúlik. A nagyszülők már nem veszik figyelembe saját gyerekeik és unokáik érdekeit, amikor szavaznak – legalábbis a Fidesz érveinek továbbgondolása alapján ezt kell hinnünk.
A költségvetés
Nagy változást hozhat, hogy a költségvetés elfogadásánál a Költségvetési Tanács (KT) vétójogot kap. E vétójogot az államadósságra vonatkozó, szintén alkotmányba iktatott szempontok alapján alkalmazhatja. Mivel a KT tagja a jegybank és a számvevőszék elnöke, apparátus is áll mögöttük, hogy e kritikus kérdésről döntsenek.
A KT-ban tehát ott találjuk a Magyar Nemzeti Bank elnökét (Simor András 2013-ban távozik, utódát a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki 9 évre), az Állami Számvevőszék elnökét (2022-ig Domokos László) és egy harmadik személyt, aki a testület elnöke (2016-ig Járai Zsigmond, ha ő lesz az új MNB-elnök, akkor a 2013-2019 közötti periódusra Schmitt Pál új személyt nevez ki Orbán Viktor javaslatára). Másutt pedig azt rögzíti az alkotmánytervezet – ez is újdonság -, hogy a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, amennyiben a központi költségvetést nem fogadja el a tárgyév márciusának végéig.
Papíron a parlamenti többség olyan klauzulát készül elfogadni, amely csökkenti saját hatalmát, hiszen a KT egy speciális fiskális kontrollt gyakorol a jövőben a parlamenti munka felett.
Másfelől, egy 2014-es kormányváltás (egyelőre elméleti) bekövetkezte esetén a jelenlegi kormánytöbbség által delegált KT tagjai egy más összetételű kormánytöbbség költségvetéséről mondanak majd véleményt. Kizárólag személyes tartásukon múlik, hogy csakis szakmai szempontokat érvényesítenek ennek során vagy politikaiakat is. Az alkotmánytervezetben benne rejlik annak a lehetősége, hogy a 2014-es választás után a „régi” KT és az új parlamenti többség között hónapokig tartó állóháború alakuljon ki, minek nyomán a „régi” államfő végül feloszlatja a parlamentet (persze új választás kiírásával együtt). Igaz, 2014-es kormányváltás esetén ez egyszer fordulhatna csak elő, mert 2015-ben új köztársasági elnököt választ a parlament.
Jó volna tudni, hogy a mainál lazább pártkötődésű KT esetén a különböző politikai oldalak mit gondolnának erről a testületről és az általa gyakorolt kontrollról. Magáról az elvről ugyanis érdemes volna értelmes vitát folytatni.
A miniszterelnök
Az új alkotmány bevezetné a „sima” bizalmatlansági indítvány eszközét. Eddig ha le akarták váltani a kormányfőt, meg kellett nevezni az új miniszterelnök-jelöltet és az összes képviselő több mint felének szavazatával egy csapásra leválthatták a régit és helyébe emelték az újat. Ez a konstruktív bizalmatlansági indítvány. Eddig egyszer használták Magyarországon, s igazi hungarikumként 2009-ben Gyurcsány Ferenc maga is megszavazta az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt, hogy Bajnai Gordon elfoglalhassa ugyanazt a széket.
Az új alkotmány tervezete szerint ez a konstrukció fennmaradna. Viszont a miniszterelnök megbízása akkor is megszűnne, ha a kormányfő „megválasztásához szükséges feltételek már nem állnak fenn”. Ezt a képviselők kétharmada mondhatná ki, ily módon a miniszterelnök megbízása anélkül is megszűnhetne, hogy megvolna az utódja.
Elég valószínű, hogy az alkotmánytervezet készítői előtt a 2008-as koalíciós szakítás példája lebegett, amikor hiába vesztette el (látszólag) Gyurcsány Ferenc a parlamenti többséget, ez közjogi státusát nem érintette. Az alkotmányozási folyamat során korábban is volt már kísérlet egy afféle „Gyurcsány-klauzula” beépítésére. Ám az a javaslat végül kikerült a forgalomból, hogy úgymond súlyos politikai bizalomvesztés esetén az államfő oszlathassa fel a parlamentet (ti. el kellett volna dönteni, hogy a bizalomvesztést kilóban vagy méterben számoljuk).
A miniszterelnök kétharmaddal történő leváltása is eléggé használhatatlan eszköznek látszik első pillantásra. Kétszáz fős parlament esetén legalább 101 képviselő választhat kormányfőt a ciklus elején, s elég nehéz elképzelni, hogy a mögötte állók száma 66-ra zuhanjon a ciklus során. Ez valóságos politikai összeomlás volna a miniszterelnök számára, messze túl van azon a szinten, hogy „megválasztásának feltételei már nem állnak fenn”. A lényeg azonban az, hogy az új szabály mégiscsak megnyit egy kis utacskát, amit egy (nehezen elképzelhető, de nem lehetetlen) konkrét helyzetben talán be lehet járni.
Az Alkotmánybíróság
A legnagyobb változások az Alkotmánybíróság esetében következhetnek be. Kezdve azzal, hogy a bírák mandátuma ezentúl 9 helyett 12 évre szólna, s hogy az országgyűlés választaná az Alkotmánybíróság elnökét is, nem az alkotmánybírák saját maguk. A helyzet érdekes, mert Paczolay Péter elnöki mandátuma idén nyáron jár le, tehát az alkotmánybírák még az új alkotmány hatályba lépése előtt új vezetőt választhatnak három évre. Hacsak nem lesz teljes közjogi tisztújítás az új alkotmányra tekintettel 2012-ben, mert akkor az Alkotmánybíróság új elnökéről is a jelenlegi országgyűlés dönthet.
Az Alkotmánybíróság továbbra sem dönthet majd költségvetési tárgyú törvényekről, ha azok már hatályba léptek. Bár az előzetes (a törvény hatályba lépése előtti) normakontroll esetében az Alkotmánybíróság határozhat költségvetési ügyekről is, az csak a köztársasági elnökön, a kormányon, a parlamenti elnökön, illetve az adott törvényt benyújtó országgyűlési képviselőn múlik, hogy kéri az Alkotmánybíróság előzetes kontrollját vagy sem. Viszont ha nevezetteknek fontos az adott törvényben foglalt adó vagy járulék, ráadásul tudják, hogy ha egyszer hatályba lép a törvény, akkor alkotmánybíró többé hozzá nem nyúlhat, mi a csudának mennének az Alkotmánybíróságra előzetes felülvizsgálatért? Változás ebben akkor állhat be, ha ismét eltér majd az államfő és a parlamenti többség pártállása, mert akkor a szereplőket nem azonos politikai logika fogja jellemezni.
Az esélyek
Volna még mit elemezni, az azonban máris látszik, hogy az alkotmánytervezet hasonló logika szerint működik, mint az önkormányzati választási törvény 2010-es átírása. Abban is voltak racionális módosítások, ám a kétharmados kormánypárt ügyelt arra, hogy az adott helyzetben minden változtatás neki kedvező legyen és az ellenfeleknek hátrányos. Ez vissza is üthet a Fideszre, ha egyszer nagyot veszít. Valószínűbb azonban, hogy a kormánypárt abban gondolkodik: ha veszítene is, nagy párt marad, és akkor a hatalom kulcsainak egy része továbbra is az ő kulcscsomóján fityeghet.
Abban már kevésbé lennék biztos, hogy az alkotmányozás folyamata milyen hatással lesz a választási esélyekre. Az intézményi és személyi ellensúlyok kiiktatása persze erősíti a kormányfő hatalmát. Az erodálódó választói támogatás viszont azt jelzi: az eddig látott kormányzás és hatalomfelfogás nem aratott átütő sikert. Amennyiben ezt a Fidesz most még alkotmányba is iktatja, és úgy beszél róla, mintha ez az egész ország akarata lenne, akkor tovább távolodik a választóktól, ami újabb szimpátiavesztéshez vezethet.
Bár erős ellenzék híján a Fidesz ma is simán győzne egy parlamenti választáson, mintha éppen a Fidesz nyitná ki a lehetőségek ajtaját ellenfelei előtt.
