Belföld

Az LMP-nek elege van a Jobbik hecckampányából

Az LMP szerint akik uszításból akarnak politikai tőkét kovácsolni, semmibe veszik a nemzeti érdekeket - közölte a párt a Jobbik vasárnapi gyöngyöspatai demonstrációjára reagálva.

Közleményében az LMP arról számolt be, hogy négy országgyűlési képviselője, Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid és Szilágyi Péter vasárnap a Jobbik által szervezett “félelem- és gyűlöletkeltő demonstráció” helyszínén találkozott a település polgármesterével és roma vezetőkkel. A helyiektől arról értesültek, hogy Gyöngyöspatán a közbiztonság nem kirívóan rossz, a feszült helyzetért pedig elsősorban azok a szélsőjobboldali politikusok és aktivisták felelősek, akik egy kisebb konfliktusból a héten minél nagyobb feszültséget próbáltak gerjeszteni – írták.

A Jobbik szerintük “átveri az embereket”, amikor nem beszél a leszakadó kistérségek elszegényedéséről, és “a reménytelenséget, kiábrándultságot mindenáron etnikai konfliktusként próbálja feltüntetni”. Az LMP elítéli a félelem- és gyűlöletkeltés minden formáját, és felszólítja a Jobbikot, hogy gyenge politikai teljesítményén az ország számára hasznos javaslatokkal, módszerekkel próbáljon javítani.

Mint az LMP-s képviselők hangsúlyozzák, a helyszínen meggyőződtek arról, hogy Gyöngyöspata legnagyobb problémája a szegénység és a munkanélküliség. A települést rendkívül érzékenyen érintette, hogy a kormány “brutálisan megnyirbálta” a közmunkaprogramot. A térségben élőkön a kormány munkahelyteremtéssel, a megnyirbált közmunkaprogram visszaállításával tud segíteni – mutattak rá.

A Jobbik arra hivatkozva tartott tüntetést Gyöngyöspatán – rendőrségi becslés szerint mintegy ezer ember részvételével -, hogy a településen megszaporodtak a bűncselekmények. Vona Gábor, a Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy a tüntetés nem “cigányellenes”, hanem “magyarpárti”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik