Belföld

Pécsi vesztegetés: ketten még előzetesben

Még ketten vannak előzetesben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával kapcsolatos vesztegetési üggyel összefüggésben, az ügyészség a napokban ugyanis megszüntette a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatójának előzetes letartóztatását.

Az MTI kedden ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy az ügyészség megítélése szerint F. Tamással szemben már nem állt fenn a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, illetve bizonyítékok eltüntetésének veszélye, ezért döntöttek a szabadon bocsátásáról.

A PTE volt gazdasági főigazgatójának és tanácsadójának letartóztatását azonban június 2-ig meghosszabbította a Pécsi Városi Bíróság. Hajdu István, a bíróság elnöke azt mondta: a két ember esetében fennáll a szökés, az elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggően bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. A gyanúsítottak védőinek tájékoztatása szerint több mint húsz ember ellen indult eljárás. Az érintettek között van az egyetem volt gazdasági főigazgatója, informatikai igazgatója, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója és a PTE három, informatikai termékekkel, irodaszerekkel foglalkozó beszállító cégének több képviselője is.

Az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak – különböző beszerzések során – pénzért jogtalan előnyhöz juttatták a három vállalkozást. Az ezzel kapcsolatos gyanút titkos információszerzés tette megalapozottá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik