Belföld

Agyhártyagyulladás a Tündérkertben, rettegnek a szülők

A halásztelki óvodában óvintézkedéseket vezettek be.

Túl van az életveszélyen az a halásztelki kislány, akit fertőző agyhártyagyulladással vittek be szombaton a Szent László Kórházba – közölte a halásztelki Tündérkert Óvoda vezetője. Korábban a közszolgálati tévé híradója arról számolt be, hogy egy kisfiú lett beteg, aki élet-halál között van.

Az MTV és a TV2 is azt közölte, hogy egy másik gyermek is elkapta a fertőzést, de ezt az óvoda vezetője cáfolta. A beteg kislánnyal kapcsolatba került mintegy 35 óvodás, illetve felnőtt kétnapos megelőző gyógyszeres kezelést kap.

Urbán Miklósné közölte: a négyéves kislány édesanyjától kapta el a vírusfertőzéses betegséget, majd a bárányhimlőt is. Az óvodavezető úgy tudja, a kislánynak péntek este már magas volt a láza, a “jellegzetes” lilás kiütések is megjelentek a testén; súlyos állapotban vitték kórházba.

Az óvodavezető információi szerint a gyermek túl van az életveszélyen. Az ÁNTSZ szombaton bekérte azoknak a nevét, akik vélhetően közvetlen kapcsolatba kerültek a kislánnyal, így másnap megkezdődhetett mintegy 35 gyermek, illetve felnőtt kétnapos megelőző gyógyszeres kezelése.

Urbán Miklósné szerint egyszeri megbetegedésről, nem járványról van szó, nem igaz, hogy egy másik kislány is megbetegedett agyhártyagyulladásban. Mint mondta, ezt a kislányt lázgörcs miatt vitték kórházba, az orvosok szerint véletlen egybeesésről van szó.

Az intézményben nemrég lezajlott bárányhimlőjárvány miatt új gyermeket nem vesznek fel, de nincs zárlat, normál rend szerint fogadja a kicsiket. Ennek ellenére a szülők félnek, legalább 30- 40 százalékuk nem merte bevinni gyermekét az óvodába.

Az óvoda több pontjára tájékoztatókat tettek ki, ezeken a betegség tüneteiről olvashatnak a szülők. Fontos lenne, hogy a bármilyen okból gyengélkedő kicsiket ne vigyék közösségbe, de ezt a munkahelyüket féltő felnőttek többsége nem tartja be – mondta az óvodavezető.

AJÁNLOTT LINK:

Kedves szülők! (Halászkert honlapja)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik