Gyurcsány Ferenc szerint a költségvetési lyukat nem a válság, hanem a kormány tavalyi
intézkedései, döntően a gazdagoknak kedvező adóintézkedések ütötték.
A blogjában felidézi, hogy 2001-2002-ben hatalmas volt a vetélkedés a győzelemért, ők is nagyot ígértek, győztek, majd 2003 nyarától „jött a böjt”. „Világossá vált, hogy a száznapos programokra épülő rendszer nem tartható. A kormány hezitált, hogy mit tegyen, de abban is határozatlan volt, hogy még ha tesz is valamit, ebből mit kell csendben, mit meg amolyan bevállalósan megtenni. Végül a ‘csendes ulti’ győzött, ahogy ezt egy egykori kormánytag mondja.
Ebből lett 2003-2004 ‘se hús, se hal’ politikája. Senki nem merte kimondani, hogy a dinamikus szociális programnak vége, de azt se, hogy itt van a szociális kiigazítás. Senki nem tudta mi történik, hiszen a politika régi karaktere elveszett, az újról meg nem lehetett beszélni.” Majd azt írja, sokan azt mondják, ekkor kezdődött Medgyessy miniszterelnök bukása.
„Orbán most Medgyessy cipőjében jár. Egyszeri intézkedéseinek hatását nem lehet hosszabb távon elszámolni, és jövőre többségük ki is fog futni. Valamit tenni kellene. De Orbán ott áll a parton, tudja, hogy hideg a víz, tudja, hogy előbb-utóbb bele kell ugrania, de egyelőre nem mer. Ha sumákol, akkor a piacok büntetik és elszáll a forint, háztartások százezrei mennek tönkre. Ha beleugrik, akkor tengernyi szociális feszültséget hozhat, és elveszik egyébként is erodálódó hitele” – sorolja a szerinte számba veendő lehetőségeket Gyurcsány.
Meg kellene mondani az embereknek, hogy nincs arra út, amiről évek óta beszélt – írja. „De hogyan mondja meg? Egyelőre ott tart, hogy elpuskázott adótörvényei miatt (ugye láthatóan csökkent rengetek ember fizetése januártól) a cégeket próbálja meg hibáztatni.” Gyurcsány ezt gyenge kommunikációs fogásnak tartja.
2002 végén annyi támogatója volt az MSZP-nek, mint még soha – a közvélemény-kutatások szerint – emlékeztet. Egy évvel később, már utcahosszal vezetett a Fidesz. „Orbán tudja, hogy a támogatottság jön és megy. Egyelőre nem mer, nem tud dönteni. Nem tudja, melyik ujját harapja. Ha nem tesz semmit az a baj, ha beavatkozik, akkor meg az. Pár éve erre azt mondta, hogy ‘van itt pénz, csak nem kellene kitalicskázni a minisztériumokból’. Akkor most mondjuk mi is azt, hogy ‘van itt pénz, csak…’? Nem, nem javaslom. Ezzel semmire nem megyünk. Várjuk meg, hogy mit mond a kormány, és utána mondjuk meg, hogy mit kellene e helyett tenni. Ne csak nemet mondjunk, ne szimplán csak korbácsoljuk a kedélyeket, hanem mutassunk alternatívát.”
