Belföld

Budai kivizsgáltatja Juhász Ferenc ügyét

Budai Gyula szerint megpróbálták eltussolni Juhász Ferenc ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban.

A kormánybiztos, fideszes politikus azután nyilatkozott, hogy a HírTV Célpont című műsorának péntek esti adása szerint Juhász Ferenc is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből. Budai Gyula mindezzel összefüggésben emlékeztetett, hivatala hónapok óta folytat vizsgálatot a Honvédelmi Minisztériumon (HM) belüli korrupciós ügyekkel, elsősorban Fapál László volt közigazgatási államtitkár megbízási szerződéseivel kapcsolatban.

Budai Gyula úgy véli “egy ilyen terhelő vallomásra más embereket meggyanúsítottak, és bevittek volna, Juhász Ferencet azonban még tanúként sem hallgatták meg”. Ennek alapján a kormánybiztos egyértelműnek tartja, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség – amely idén január 19-én befejezte a nyomozást – megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc ügyét, holott Fapál Lászlót meggyanúsították, őrizetbe vették, le is tartóztatták. Budai Gyula szerint a katonai ügyészség birtokában lévő információkat Kovács Tamás akkori legfőbb ügyésznek is tudnia kellett.

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos mindezek miatt a napokban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, átadta neki O. János gyanúsítotti kihallgatási, valamint szembesítési jegyzőkönyvét, és azt kérte, indítson nyomozást, tisztázza ezeket a körülményeket “az elmúlt húsz év legnagyobb korrupciós ügyében”. Ha Polt Péter a nyomozás elrendelése mellett dönt, akkor azt a Központi Nyomozó Főügyészségnek kell lefolytatnia, hiszen Juhász Ferenc jelenleg is parlamenti képviselő, akit megillet a mentelmi jog.

Az MSZP sajtóosztályán azt közölték, hogy Juhász Ferenc határozottan visszautasította a korrupciós vádakat, és jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik