Török szerint Orbán „politikai veteránként” kioktatja a hozzá képest “zöldfülű” riválisait. Ezt pedig azért tudja megtenni, mert “Az ellenzéki politikusok egyszerűen nincsenek egy súlycsoportban Orbánnal, s bár időnként akad egy-két jó pillanatuk, az esetek többségében egyelőre képtelenek arra, hogy összeszedetten, koncentráltan és hatékonyan kritizálják a kormányfőt – hogy az érdemi, kormányképes alternatíva megjelenítéséről már ne is beszéljünk.” – írja. Példákat is hoz erre, amik közül a legérdekesebbnek számára az a rész bizonyult, ahol az LMP frakcióvezetőjének magyarázta el a politika lényegét.
„Nem szeretek személyeskedni és nem szeretnék olyan véleményt megfogalmazni a hozzászóló személyéről, amit én a magaméval kapcsolatban kényelmetlennek éreznék. De ahogyan Ön gondolkodik erről a kérdésről, az olyan irodalmi széplelkűségre vezet, vagy legalábbis arra emlékeztet engem. Hát hogy akarunk megállapodni mi óriási hatalmú multinacionális cégekkel, ha előtte nem fogunk pozíciót? Odamegyünk, és kérünk tőlük valamit? Hogy gondolták ezt?! Azért kellett kivetni a válságadókat, hogy legyen tárgyalási pozíciónk! Meg kellett mutatni, hogy Magyarországon, ha szükség van, korábban érinthetetlennek tartott szektorok is, igen, arányosan szerepet kell hogy vállaljanak a közterhekből. Oszt majd innen tárgyalhatunk. És lehet, hogy ez személyesen valakinek nem tetszik, de a hatalomnak ez a világa.”
Török Gábor szerint Orbánt az utóbbi időben láthatóan sokat foglalkoztatják a politika szakmai sajátosságai, amiknek okát a politikában szerzett “rengeteg tapasztalatában” látja Török, ami során a miniszterelnök fejében egyértelmű kép alakulhatott ki arról, hogy hogyan lehet a politikában eredményeket elérni.
“Nem szeretem a politikai lélekbúvárkodást, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Schiffer felszólalásai, de akár magának az LMP-nek a léte is, bizonyos értelemben saját korábbi, kilencvenes évek eleji elképzeléseire és politikai viselkedésére emlékeztetheti, amely időszakot ma már bizonyára a naivitás, az idealizmus, az útkeresés korszakának gondolhat, s mint ilyet, inkább elfelejteni szeretne” – írja az elemző.
Török szerint az elkötelezett liberálisnak indult politikus a kilencvenes évek közepére már biztosan megértette, hogy a politika nagyon kevés dologban különbözik attól, ahogy a gazdaság működik. “Kereslet és kínálat szabályai alakítják, folyamatosan figyelni kell az igényekre, de az alkalmazkodás mellett óvatosan alakítani is lehet az elvárásokat. A politika is egy sajátos piac, ahol nincs helye gyengeségnek, önmérsékletnek és altruizmusnak. Nincs helye érzelmeknek és önmarcangolásnak sem: a célok, a döntések és az eredmények számítanak, minden más értelmetlen és érdektelen. Orbán úgy kezdett el gondolkodni, ahogy a sikeres gazdasági szereplők gondolkodnak, s úgy kezdett el viselkedni saját pártjában, ahogy a nagyhatalmú vállalatvezetők viselkednek birodalmaikban. Mindössze egyetlen dologban különböznek: miközben utóbbiak számára a siker egyetlen mércéje a pénz, a bevétel, a nyereség, a Fidesz vezetője ugyanezt a szavazatban, a támogatásban találta meg.”
A politológus szerint Orbán a legtudatosabb politikai vállalkozó, aki ha nem követ el végzetes hibát, nem akad vetélytársa. Saját példája azonban bizonyos értelemben intő jel is lehet számára, legalább két értelemben. “Egyrészt bizonyítja, hogy a hatalom világa megismerhető, a hatalom logikája megtanulható, az az út, amelyet ő bejárt, elméletileg a mai „kezdők” elől sincs elzárva. Másrészt azt is tudnia kell, hogy a túlzásba vitt professzionalizmus, a stílusra, a gesztusokra, az ideákra nem figyelő hatékonyságmániás akarnokság a politikában előbb-utóbb megteremti saját antitézisét: ha nem így lenne, egy olyan csetlő-botló politikus, mint Medgyessy Péter, soha nem győzhette volna le a profizmusára büszke Orbánt.”
