Belföld

Beoltják a budapesti hajléktalanokat

Hepatitis, tüdőgyulladás és influenza elleni vakcinát kapnak 600-an.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is beoltják a fővárosi hajléktalanokat fertőző betegségek, elsősorban a hepatitis A és B (fertőző májgyulladás) ellen. A teljes védettséghez három oltás szükséges. Az első kettőt már ősszel beadták az orvosok, a harmadikat pedig húsvétig kapják meg az érintettek, hiszen az első és a harmadik oltás között fél évnek kell eltelnie. Ezekkel az oltásokkal párhuzamosan a veszélyes tüdőgyulladást okozó pneumococcus, valamint az ingyenes, influenza elleni vakcinákat is beadták az önként jelentkező hajléktalanoknak. Az idei programra kevesebb pályázati forrás állt a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI) rendelkezésére, de végül mind a 600 jelentkező védőoltására jutott a pénzből – mondta a Független Hírügynökségnek Pálvölgyi Gabriella főorvos, a BMSZKI Orvosi Krízis Szolgálatának vezetője.

Az ambulancián, a járóbeteg ellátásban a hajléktalanok többsége megfázással, náthával jelentkezik az orvosoknál. Azokat pedig, akiknek fagyási sérüléseik vannak, általában beszállítják a Krízis Szolgálathoz. Bár a napokban enyhült az időjárás, az idei tél szokatlanul hideg volt. A főorvos pontos adatokat nem tudott mondani, de a tavalyi adatokhoz képest nagyjából 16 százalékkal nőtt meg a betegforgalom azokban a központokban, ahol a hajléktalanok háziorvosi ellátást kaphatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik