A Közép-Európai Egyetem (CEU) tanára elsősorban a módot kifogásolja, ahogyan a kormány
prezentálta az ideiglenesen kivetendő válságadókat, illetve azt, ahogyan
módosultak az eredeti törvényjavaslatok a belpolitikai hullámzásoknak
megfelelően.
Az Európai Unió és az érintett cégek is valószínűleg könnyebben lenyelték
volna a külön adókat, ha valóban csak három évre szólnak, de kiderült, hogy
2013-ban és 2014-ben is számolni kell velük – nyilatkozta a lapnak.
Figyelmeztető jelnek tartja, hogy az utóbbi napokban, hetekben az Európai
Unióban sokan és magasabb politikai szinteken is felemelték szavukat a terhek
ellen. Ez annak is köszönhető szerinte, hogy a törvénymódosítások bizonyos
fokig a válságadó alól való kibúvást is lehetővé teszik.Igaz, a magyar kormány
álláspontja az, hogy az adózás nemzeti hatáskörbe tartozik, így az Európai Unió
nem szólhat bele ebbe a kérdésbe. Van azonban némi esély az uniós
beavatkozásra: ha a válságadókra rá lehet sütni, hogy diszkriminatívak, vagyis
a külföldi tulajdonú cégek hátrányos megkülönböztetést szenvednek el a hazai
vállalatokkal szemben, akkor Brüsszel el is meszelheti a magyar kormányt –
figyelmeztet.
Sokan érvelnek a válságadók mellett azzal, hogy a multik épp elég
kedvezményt és támogatást kaptak a rendszerváltás óta, ezért jogos a különadó
kivetése. Komoly befektető nem kér és nem fogad el kedvezményt – szögezi le
ezzel kapcsolatban a közgazdász. Ettől függetlenül számos külföldi tulajdonú
vállalat kapott támogatást vagy adókedvezményt az elmúlt húsz évben: ezzel
együtt kell élni, újabbakat azonban már nem kell adni nekik. Csaba László arra
is felhívja a figyelmet, hogy e cégek jó része sok pénzt fektetett be az elmúlt
években Magyarországon, és a közterhek viseléséből is kiveszik a részüket.
Van az érmének másik oldala is: a közgazdaságtan régóta
tisztában van azzal, hogy a globalizáció körülményei között a multinacionális
cégek helyben kimutatott mérlegei sokkal inkább könyvelői döntések eredményei,
mint a tényleges működésüké – magyarázza Pogátsa Zoltán közgazdász. A multik
előszeretettel alkalmazzák a transzferárazás módszerét: számtalan telephelyük
közül „odapakolják” a legtöbb hozzáadott értéket, ahol a legkedvezőbben
adózik. A nemzetközi cégek bevallott profitjának válságadóztatása tehát nem
biztos, hogy drámai hatással lesz a jövedelmezőségükre – véli Pogátsa Zoltán.
Ami a szektorsemleges adóztatás elvét illeti, ez Európa-szerte sokhelyütt
kezd megdőlni. Egyre több országban vezetnek be az adott ágazatra vonatkozó
adókat – ilyen például a svéd bank- vagy a spanyol távközlési adó is. Miért is
kellene egy igen magas profitrátával működő ágazatot (például a
gyémántbányászatot) szektorsemlegesen adóztatni egy intenzív piacként működő,
alacsony profitabilitású kiskereskedelmi szektorral?
Gyenge érveken áll a fogyasztókra való áthárítás veszélye – teszi hozzá a
közgazdász. Ha ezt elfogadnánk, akkor ez bármikor előhozható, amikor a tőke
adóztatásáról van szó. Ha a munkát adóztatják, az adó száz százaléka az
„emberekre hárul”. Ha a tőkét, annak egy része vagy áthárítódik, vagy nem,
ez már a piac jellegzetességeitől függ. Márpedig ha egy kormány a tőkét kevéssé
adóztatja, akkor automatikusan más, így például a munkát terhelő adók felé tereli
a terhelést. Ráadásul a nemzetközi pénzügyi szervezetek és az Európai Unió
adótanulmányaiból is kitűnik, hogy a kelet-európaiak aluladóztatják a tőkét és
a környezet károsítását.
