Belföld

Dunába fulladt egy kislány

Érsekcsanád és Veránka szigete között a Dunába borult egy csónak. Hatan utaztak benne, öt felnőttet az utolsó pillanatban húztak ki a vízből, egy kislány azonban megfulladt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, a fideszes Bányai Gábor, aki Veránka szigetén meghallotta a segítséget kérők kiáltását és egy hajóval a segítségükre sietett.

“Veránka szigetén, a megyei önkormányzat üdülőjében turisztikai fórumot tartottunk, annak végén az üdülő vízibuszával indultunk vissza a Bács-Kiskun megyei oldalra, én azonban a többiektől egy véletlen folytán lemaradtam és ekkor hallottam meg a Duna közepe felől a kiabálást” – emlékezett vissza a történtekre Bányai Gábor.

Azt is elmesélte, hogy rögtön szólt a hajóvezetőnek és a matróznak, valamint a megyei turisztikai hivatal igazgatónőjének és egy kishajóval a vízbe borult család segítségére siettek.

“Nehéz megbecsülni, de elég hosszú ideig tartott, míg a keresőlámpával az öt felnőttet sikerült a sötétben a kishajóba beemelni, majd a kislány már mozdulatlan testét is kihúzni a vízből. A felnőtteknek is már csak perceik voltak hátra, mert a jéghideg vízben lehetetlen lett volna partra úszniuk” – mondta a közgyűlés elnöke, aki a kihűlt gyereket személyesen vette ki a vízből.

Mire partra értek, akkorra megérkeztek a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is. A felnőtteket kórházba szállították, a kislányt is elvitték, de mivel 29 fokra hűlt le a teste, már nem tudták a légzését elindítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik